Ha valami nem nehéz, rosszul csinálod | Algiers-interjú
Első magyarországi koncertjére készül a több kontinensen székelő gospel-punk zenekar
A tíz éve alakult Algiers elkötelezett gospel-punkban utazik: fő ismertetőjelük, hogy egyedülálló módon elegyítik a blues, gospel, pszichedelikus rock, punk, soul és industrial stílusokat. Bizony, ezt mindet! Néhány hónappal ezelőtt jelent meg második nagylemezük, az Underside of Power, és a szakmai elismerés és az évvégi listák prominens helyei mellett egy közös turnét is elkönyvelhettek vele a Depeche Mode-dal. Magyarországi bemutatkozásuk apropóján kérdeztük a zenekar két tagját.
Meséljetek az atlantai zenei szcénáról! Mennyire követitek az ottani történéseket?
Lee Tesche: Nem állunk hozzá túl közel. Egyedül én élek jelenleg Atlantában. Az évek során rengeteg jó lemez született itt, de mint mindenhol máshol, a szcéna folyamatosan alakul és változik. Mostanában több különlegesség hallható, ami nem volt mindig így.
JEGYVÁSÁRLÁS
Három különböző városban – Atlantában, New Yorkban és Londonban – éltek. Mi jelenti a fő megpróbáltatásokat abban, hogy eltérő kontinenseken vagytok?
Matt Tong: A földrajzi távolság természetesen okoz nehézségeket, a legnagyobb szenvedés közös beszélgetéseket összehozni a különböző időzónákban. De mivel arra kényszerülünk, hogy felhőkben osszuk meg egymással a dalötleteinket, nincs rajtunk az a nyomás, hogy hirtelen kell mindent kitalálni a próbateremben. Mentesülünk attól a tehertől, hogy egyből véleményezzük egymás dolgait, így a fizikai távolság legalább lehetővé teszi, hogy mindent átgondoljunk és objektívebben viszonyulhassunk egymáshoz. De nem idegen tőlünk, hogy személyesen rendesen megütköztessük az elképzeléseinket!
Sok előadóhoz hasonlítottak már titeket: felmerült az Algiers kapcsán PiL, XTC, a Suicide és Nick Cave is. Mit gondoltok ezekről a referenciákról?
MT: Szuper érzés, hogy ilyen nagyszerű előadóktól származtatnak minket, reméljük, hogy egyszer mi is ilyen megbecsülésben részesülünk. Tőlük azért sokkal szerteágazóbb paletta hat ránk, de nincs semmi bajunk azzal, hogy az emberek a fenti négyet említik.
2007-ben alakultatok, de csak nyolc évvel később jött ki a debütalbumotok. Miért kellett rá ilyen sokat várni?
LT: Ebben a formában ez kissé félrevezető kronológia. Talán nem fogalmaztunk elég pontosan az első interjúinkban. Hogy mikor is indult pontosan a zenekar? Évek óta ismertük már egymást, amikor elkezdtük, jó ideje terveztük már, hogy elkezdünk zenélni és dalokat írni, de valójában csak 2012-ben, a Blood 7 lemezre készítettük el az első két dalunkat. A próbák 2014-ben kezdődtek, akkor vettük fel az első lemezünket tartottuk a bemutatkozó koncertünket is. Gyakorlatilag ekkor alakultunk. Lennon és McCartney 1957-ben kezdtek el dalokat írni, és a Beatles első lemeze ’63-ban jelent meg, úgyhogy ez nagyjából ugyanaz az idővonal.
Az első albumotokkal az Interpol előzenekaraként indultatok turnéra. Milyen emlékeitek vannak erről?
LT: Olyan érzés, mintha rég lett volna, pedig annyira nem is. Elég izgalmas volt! Ekkor turnéztunk először, nagyon jól éreztük magunkat. Új energiák szabadultak fel a dalokban, és jó volt végig együtt lenni és minden este játszani.
És milyen volt a Depeche Mode előtt játszani?
LT: Kissé szürreális érzés ekkora helyszíneken játszani, de nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Sok szempontból nem is volt különbség ahhoz képest, amikor náluk kisebb zenekarokkal játszottunk Angliában – koncentrálsz és törekszel arra, hogy megnyerd magadnak azt a közönséget, aki nem azért van ott, hogy téged meghallgasson.
A Bloc Party korábbi dobosa, Matt Tong az első album után csatlakozott hozzátok. Hogy került ő a képbe?
LT: Csendben, a hóban kúszva. Tom Morris, az első albumunk hangmérnöke közös ismerősünk volt. Rajta keresztül kerültünk kapcsolatba nem sokkal azután, hogy végeztünk a felvételekkel. Azóta jó barátok lettünk és remekül dolgozunk együtt.
A legutóbbi albumotokon Adrian Utley a Portisheadből is közreműködött producerként. Hogy jött ez az együttműködés és mit tett hozzá a lemezhez?
LT: Mindig is szerettük a munkásságát, és olyan embert kerestünk, akitől egyszerre tanulhatunk és hozzá is tud tenni a dalainkhoz. Király volt vele dolgozni, szinte minden egyes dalban hallható a munkája.
Mi volt az oka annak, hogy több helyszínen vettétek fel?
MT: Idő-összeegyeztetés és logisztika. Sok minden az utunkban állt, nehezen hoztuk össze a felvételeket, de rengeteget tanultunk belőlük. Szeretek közmondásokkal előjönni ilyenkor, mindig azt mondom, hogy ha valami nem nehéz, akkor rosszul csinálod – pont így voltunk a stúdiózással. Néha szenvedéssel, küzdelemmel jön létre a legjobb művészet. Legközelebb elkerülnénk néhány olyan csapdát, amibe az előző session során beleestünk, de ha foghúzás kell ahhoz, hogy olyan dalok szülessenek, amelyekre büszkék lehetünk, ám legyen.
Mennyire befolyásolták az elmúlt időszak politikai történései az albumot?
LT: Eléggé. Nem volt ez tudatos, de nem tudunk úgy alkotni, hogy arra ne lenne hatással a külvilág és mindaz, ami alakítja a környezetet, amiben élünk.
Melyik albumotokkal vagytok elégedettebbek?
LT: Nem teszek különbséget a gyeremekeim közt.
Az Underside of Power több priminens évvégi listára is felkerült. Számotokra melyek voltak 2017 legjobb albumai?
MT: John Maus – Screen Memories, Uniform – Wake In Fright, Laaraji – Celestial Music 1978-2011.
Jártatok már Algériában?
MT: Még nem. De szuper lenne, ha eljutnánk oda játszani.
