Oldal kiválasztása

A 15 éves A38 Hajón ünnepli 25. születésnapját az Anima Sound System – ez alkalomból írta össze az elmúlt két és fél évtized legfontosabb 25 pillanatát és impresszióját Prieger Zsolt, a zenekar vezetője.

    1. Ami először eszembe jut, az az, hogy ez a 25 pillanat legalább kétezer pillanat valójában.
    2. Volt egy hatalmas, színes duplakazettás felvevőnk Szabi öcsémmel, abba készültek az első felvételeink. Többször álmodtam azt gyerekként – lehet, hogy azért mert nagyon közel volt a fejemhez alvás közben, vagy mert tényleg úgy nézett ki a kijelzőivel, mint egy űrhajó – hogy elrepülök vele.
    3. Megmaradni rajongónak – minden pillanatban.
    4. Egy prágai fesztivál után a tündéri elmebeteg Flavor Flavvel (Public Enemy) mentünk fel a szálloda legfelső emeletére, miközben a liftben kedvenc Public Enemy-dalomat fütyülte, akár egy kisgyerek.
    5. Gil Scott-Heronnal szülővárosunk, Szombathely főterén játszani együtt, megtisztelő, zsigeri élmény volt.
    6. Spanyolországban, ahol elég jókat turnéztunk, volt egy fellépés valahol a Pireneusokban, egy tóra épített színpadon. Eljött néhai barátom, Bene Laci is, akit bármikor, amikor Spanyolországban játszottunk, meglátogattunk madridi otthonában, ahol egy Habsburg-hercegnővel és tejfölszőke gyermekeivel élt együtt.
    7. Teljesen természetes módon kitalálni valamikor 1994 magasságában Bognár Szilvivel a kattant, magyar elektronikus népzenét.
    8. Fél év alatt készült új albummal (We Strike) és új tagsággal teltházas koncertet adni a PeCsában, magam se hittem, hogy pár hónap alatt megírunk egy teljesen új anyagot és London-Budapest között ingázó énekesünk lett pár évre. Azt sem felejtem el, hogy egyik kedvenc magyar költőm, Nádasdy Ádám, és egyik legkedvesebb spanyol színésznőm, Najwa Nimri, ott táncoltak a párjukkal a keverőpultom előtt.
    9. A 10 éves Anima ingyenes nagykoncertje 15 éve édesdrága Szombathelyünk Felszabadulási Emlékművénél, ahova elhívtunk kedvenc helyi bandáinkat is, és együtt ünnepeltünk gyerekkori barátainkkal.
    10. Ki ne akarna a világ leggyorsabb nyelvű rapperével együttdolgozni? Nekünk sikerült JC001-nal, akik egy pakisztáni-ír úriember, és aki előtte Stinggel és Dave Stewarttal is turnézott.
    11. Az Asian Dub Foundationnel közös szám felvétele, röhögés, elvtársi tudatmódosítás. Valami ilyesmi következik most az Algiers-szel is.
    12. 2 fellépés egymás utáni napon a Szigeten, valamikor a 90-es évek végén. Egy a Tilos Sátorban, a másik két napra rá a Nagyszínpadon. Az elsőn ráestek a pultomra, akkora őrjöngés volt, a másikon minden gépünk leállt a portól.
    13. Ha már Sziget, akkor mindig eszembe jut, hogy hat énekessel, hatféle formációban, nagyjából négy tökéletesen más programmal játszottunk  tíz alkalommal a Nagyszínpadon, az nem olyan rossz, nem?
    14. Bob Dylan a kedvenc szerzőm, és most egy teljes albumot készítünk a szerzeményeiből. Bizsergető érzés.
    15. Cipelni a harmadikról Lukács Miklós cimbalomművész hangszerét a We Strike felvételeire. A stúdiózás Miklóssal, aki a világ tán legjobb cimbalmosa, kivételes csoda volt valahol Mátyásföldön.
    16. Dolgozni, alkotni, sokszor hetekig, minimális alvással, majdnem minden így született, a We Strike, a Shalom, a projektek, a remixek, az Aquanistan.
    17. Hivatalos remixet csinálni a Laibachnak. Munkásságukról írtam a diplomamunkámat a rendszerváltás környékén.
    18. Munkánk és utazásaink Ferenczi Gyurival, aki nemcsak a legjobb harmonikás, hanem lelkes animás, sokszor még a hangbeállásainkra is eljött anno “tanulni”, pedig igazából mi tanultunk tőle.
    19. Feldolgozást készít dalainkból Presser Gábor, Müller Péter vagy Tövisházi Ambrus? Kivételesen hangzik, pedig 2018-ban valósággá válik. Album is lesz belőle.
    20. Együttdolgozni a lányoddal, 2018-ban újra egy színpadon állni a Hajón, nagy érzés, mindenkinek ezt kívánom. Ugyanez vonatkozik fő alkotótársamra, a testvéremre, Szabolcsra, de még a feleségemre is, akivel együtt csináljuk a vizuált és a klipeket.
    21. Az, hogy ma is a „mindig újat keresés” határozza meg az Anima Sound System életét és munkáját; az, hogy „a kísérlet maga az út”. Egyre mélyebb, érdekesebb, viccesebb, felháborítóbb, elandalítóbb, szerelmesebb, vadabb és okosabb zenei struktúrákat létrehozni, ez a legéltetőbb.
    22. Kallós Zoltán énekével indítani vagy lezárni egy koncertet. Az Öreg egy csoda volt.
    23. Az a megtiszteltetés, hogy mint az Anima vezetője, felavathattam az A38-at 15 évvel ezelőtt.
    24. Tökmindegy hogy Stockhausent, népzenét, jazzt, technót vagy hardcore-t gyúrsz össze, mert a lényeg: Minden Egy!
    25. Amióta a gencsapáti művelődési ház mosdója melletti csöpp próbateremben elindultunk, annyi szép dolog történt velünk, hogy „hála és köszönet, mindenért” – kb. ez jutott volna eszembe, ha most csak négy szót mondhattam volna.

Olvasd el a Prieger Zsolttal készült korábbi interjúnkat is!

Koncertre hangolódáshoz egy korábbi, remekül sikerült Anima-buli a Hajóról: