Ők maguk sem tudják, mikor és hogyan lett vége, de egy biztos: a hazai zenei színtéren annak idején úttörő Strong Deformity jó pár évre eltűnt. Visszatérésük lassú folyamat volt, mostanra azonban elkészült egy új lemez, amit az A38 Hajón mutatnak be május 28-án. Kováts Tibor basszusgitárossal beszélgettünk.
Hónap: 2022 május
Semmit sem bántam meg | Szabó Tamás Tonyó, The Moog
Igazából már nem létezik, de néha színpadra lép a hazai indie nagy éveinek alapzenekara, a Moog. Például most májusban az A38 Hajón. Szabó Tamással, Tonyóval, a zenekar énekesével beszélgettünk az alkalmi visszatérésről, a legszebb amerikai élményekről, arról hogy mit kellett és mit nem kellett volna másképp csinálni, és arról hogy mi van vele és a zenével most.
Bejárja a Kárpát-medencét az A38 Hajó!
Többek között olyan produkciókkal, mint a The Carbonfools, a Jóvilágvan és a Muzsikás.A korábbi évek hagyományaihoz híven, június első hetében újra együtt zenélnek hazai és határon túli zenekarok a nemzeti összetartozás ünnepe alkalmából. Június 2-5. között az 1Kárpát-medence Fesztivál határokon átívelő kollaborációi foglalják el az A38 színpadait: pop, elektronika, indie rock és népzene váltják egymást 4 napon keresztül, kiegészülve olyan egyéb művészeti ágakkal, amelyekkel a Hajógyár programsorozat estjein már találkozhatott a közönség, színház, tánc és irodalom műfaji határain.
A hipnotikus és érzéki elektronikus pop megalkotása | Agavoid – Ahoy!
Hosszú utat járt be az AGAVOID, mióta a Kikeltetőben először felhívták magukra a figyelmet 2015-ben. Az alkotóközösségek fontosságáról, inspiráció forrásokról és arról kérdeztük őket, milyen tanulságokkal gazdagodtak az ismertség felé vezető ösvényeken.