OPIUO | Jól szórakozom

Egészen különleges pillanat: október kilencedikén először érkezik Magyarországra, egyenesen az A38 Hajóra az új zélandi, de jó ideje Melbourne-ben élő OPIUO, a funkkal bőségesen átitatott glitch hop/bass music egyik alapfigurája. OPIUO már jó ideje a világ fesztiváljainak egyik legnagyobb kedvence, élő show-in emberek tízezreit pörgette már meg a Coachellától Glastonburyig, co-headline turnét nyomott Dub FX-szel, és az irgalmatlan mennyiségű remix mellett még arra is volt ideje, hogy összerakjon egy teljes zenekart. Többek közt ennek apropójáról, a kezdeti hatásokról, a legőrültebb partyjairól és sok másról kérdeztük a funkmániás új-zélandi srácot, aki még a magyar közönségnek is üzent.

A kilencvenes években a szüleid telkén rendeztek meg több új­zélandi elektronikus zenei fesztivált is. Mit mondanál, hatott ez a zenei ízlésedre?

Abszolút. Már nagyon korai korban szembesülhettem a szabad önkifejezés különböző formáival. Az elsők között halhattam az akkoriban kialakuló új­zélandi tánczenei színtér legfontosabb alakjait. Nagy hatással volt rám az egész.

Hogyan definiálnád a saját stílusodat?

Funktasztikus-­elasztikus-­basszusnehéz-­görcsös-­agyeldobás, vagy egyszerűbben funktasztikus basszuszene.

Mit szeretsz a legjobban abban, hogy te írod és producereled a saját számaidat?

Hogy jól szórakozom. Hiszek abban, hogy azért vagyunk itt, hogy kiéljük magunkat és élvezzük azt a rövid időt, ami ezen a bolygón megadatott és számomra a zenekészítés a csúcsa ennek az egésznek.

 

Mit gondolsz a jelenlegi basszuszenei színtérről? Milyen irányba változott az évek során?

Az évek során több műfajt és stílust olvasztott magába, mint amennyi elképzelhető – és ezt imádom benne. A basszuszenei színtér egésze zene számomra. Akárhova mész a világban, inspirálhatnak vagy épp összezavarhatnak emberek, akik a saját képükre formálják a stílust.

Gondolkoztál azon, hogy simán csak DJ-­z a fellépéseiden és ha igen, végül miért nem így döntöttél?

Tizenhat évvel ezelőtt DJ­ként kezdtem. Szerettem csinálni, imádtam azokat a zenéket játszani az embereknek, amelyeket az éves során összegyűjtöttem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd olyan zenéket fogok írni, amiket élőben is szívesen játszanék, így amikor mégis megtörtént, úgy döntöttem, hogy úgy akarom előadni őket, ahogy senki más nem tudja – minden este egy kicsit másképp, újra és újra megvariálva őket, hogy mindegyik alkalom egyszeri és megismételhetetlen legyen. A zene sokkal jobban működik egy zsúfolt szobában, ahol minden ember ugyanazon az utazáson vesz részt, borzalmasan inspiráló, így az, hogy lehetőségem van ott és akkor, a helyszínen a hangulathoz igazítanom a számaimat, egy hatalmas fegyvertény.

A szóló fellépéseid mellett turnéztál egy öttagú zenekarral is. Ez hogyan jött? Mi volt a legnehezebb része annak, hogy az alapvetően elektronikus számaidat áthangszereld egy komplett zenekarra?

Hat hónapig tartott, mire sikerült áthangszerelni a számaimat. Alkotóelemeikre szedtem szét őket, próbáltunk, szinte semennyit sem aludtam akkoriban… Azt hiszem, szeretem lekötni magam, mindig az újat keresem mindenben, sosem elégít ki, ha úgy csinálom a dolgokat, ahogy más is tenné. Hatalmas kihívás volt, de talán még semmitől sem kaptam ennyit az eddigi életem során, mint ettől. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer majd körbeturnézzuk Amerikát a zenekarommal egy kisbuszban – és idén ez valóra vált!

Emellett Sun:monx néven kiadtatok egy albumot a gitáros Austeroval.

Austeroval hét éve találkoztunk először egy ausztrál fesztiválon és rögtön megtaláltuk a közös hangot. Eleinte dübörgő, kicsit trance­beütésű zenéket írtunk, de aztán egy nap úgy döntöttünk, hogy kicsit chillesebbre vesszük a dolgokat. Ami annyira bejött mindkettőnknek, hogy elkezdtünk további számokat írni, amikből összejött egy album, a többi pedig történelem. Austeronak hihetetlen zenei ízlése van és egy elképesztően pozitív ember, szóval nagyon jó volt a közös munka. Bárcsak több időnk lett volna rá!

Az eddigiek alapján nekem úgy jön le, hogy nagyon szeretsz együtt dolgozni más zenészekkel. Nem furcsa egy­-egy ilyen projekt után újra egyedül a színpadra állni?

Bizonyos értelemben igen, de másfelől nem. Szólóelőadóként kezdtem és szerintem úgy lehet a „legnyersebb” formájában megtapasztalni a zenémet, ha egyedül vagyok a színpadon. Akkor csak én vagyok és az őrült agyam, ketten pedig elviszünk téged egy basszusnehéz, funkos tánczenei utazásra. Szólóban több lehetőségem van arra, hogy ott helyben változtassak a dolgokon és jobb kapcsolatot is tudok kialakítani a közönséggel, mert nem vagyok elveszve aközött a tizenhat szintetizátor között, amelyeken mind egyszerre kéne játszanom.

Több száz fellépésed volt már, mi volt a legemlékezetesebb pillanata az eddigi karrierednek?

Amikor privát repülővel szállítottak át egy fesztiválra, amit mellesleg egy hegy tetején rendeztek meg, az eléggé emlékezetes volt!

[soundcloud url=”https://api.soundcloud.com/playlists/28091600″ params=”color=ff5500&auto_play=false&hide_related=false&show_comments=true&show_user=true&show_reposts=false” width=”100%” height=”450″ iframe=”true” /]

Milyen volt a Dub FX-­szel közös co-­headline turnétok?

Ben egy csodálatos ember, művész, előadó, zenész, egy legenda, na! Elképesztő élmény volt, non­stop szórakozás. Életreszóló barátságot kötöttünk a turné alatt.

Ez lesz az első magyarországi fellépésed, mit üzensz a rajongóidnak?

ALIG VÁROM MÁR, HOGY EGYÜTT BULIZZUNK ÉS ÚRRA LEGYEN RAJTUNK A FUNK!