Progrockba hajló, keményen kimatekolt, de spontaneitásukat el sosem vesztő számok: Tricot
Egy semmihez sem hasonlítható, de úgy nagyjából matekrockot elemi lendülettel és játékossággal játszó japán csajtrió, a Tricot mutatja be második nagylemezét az A38-on március huszadikán. A három lány hazájában már elképesztően népszerűnek számít, most pedig kezdik bevenni Európát. A két évvel ezelőtt a Volt Fesztiválon is megfordult zenekart második nagylemezének alkalmából hosszú riportban mutatta be a Fader és a New Musical Express, a zenei blogokon pedig hatalmas lelkesedéssel méltatják az együttest. Érthetően: vad punk, kiszámíthatatlan posztrock és szégyentelen J-pop örvénylik újszerűen a zenéjükben. Most pedig első magyarországi klubkoncertjüket adják majd, aminek kapcsán beszélgettünk velük a hazai közönségükről, robbanásokról és óriáscsúszdákról, valamint dobosokról.
Meséljetek a kezdetekről, kik voltak rátok a fő hatással?
Kida Motoko (gitár): Ikkyuval középiskolában találkoztunk. Ugyanabba az iskolai zeneklubba jártunk. Hiromi egy másik zenekarban játszott. Egyszer megnéztem őket és úgy gondoltam, hogy elég jól basszusgitározik – szóval bevettük magunk mellé harmadiknak.
Pár éve már felléptetek Magyarországon, a Volt fesztiválon. Milyen emlékeitek vannak arról a koncertről?
KM: Én nem mertem bevállalni, de Ikkju és Hiromi lecsúsztak a nagyszínpad melletti óriáscsúszdán. Az eléggé elképesztő volt!
A zenekar dobosa, Komaki azóta viszont kilépett, ki helyettesíti majd a mostani koncerten?
Nakamidzsa Ikkju (énekes-gitáros): Jamagucsi Mijoko a (Budapesten hét éve fellépett) detroit7-ből, az eredeti dobosunk kiszállása óta ő játszik velünk.
Az ő kiválása ihlette a Break című klipeteket is.
NI: Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Break és a hozzá tartozó klip is arról szól, hogy „összetörjük” (break) a régi Tricot-t és létrejön egy új.
A legutóbbi albumotokat, az A N D-et összesen hat dobossal vettétek fel. Hogy jött ez?
Szagane Hiromi (basszusgitáros): Általában rövid stúdió sessionöket tartunk. Most viszont laptopon kezdtük el írni a dalokat. Minden tag kiválasztotta azokat a dobosokat, akiknek szereti a játékát, és megkértük őket, hogy csatlakozzanak egy rövid stúdiózás erejéig.
Mit mondanátok, van bármilyen számottevő különbség a japán és az európai közönségetek között?
NI: A japánok szégyenlősek és komolyak. Ők nem engedik meg maguknak, hogy szabadon élvezzék a zenét, függetlenül a közönség többi részétől, helyette mindenki együtt mozog, szinkronban. Európában viszont az emberek nem félnek elengedni magukat, sokkal természetesebben reagálnak a zenére. Amerikában ugyanez van.
Egy magyar dobos, Pándi Balázs egyszer azt mondta, hogy „a japánoknak Európával szemben megvan az az előnyük, hogy még, ha másolnak is, a kulturális különbségek miatt egyszerűen képtelenek az eredetivel száz százalékig megegyezőt produkálni, így a végén mindig van egyfajta bája annak, mikor érezhető erőfeszítéssel próbálnak másolni” – egyetértetek ezzel?
SZH: Abszolút. A kulturális különbségek miatt nagyon másképp viszonyulsz, másképp értelmezed a zenéket.
A nevetek francia, egy kötésfajtát jelent.
NI: Mindig is szerettük a francia nyelvet, szóval elővettünk egy szótárat, és elkezdtünk egy nevet keresni a zenekarunknak. A Tricot-nak tetszett a hangzása, így azt választottuk. Semmi különösebb történet nincs mögötte, csak ennyi.
Saját kiadótok is van, a Bakuretsu Records. Hogy jött a megalapításának az ötlete? Mit jelent pontosan a bakurecu?
KM: A bakurecu robbanás japánul. Úgy gondoltuk, hogy egy saját kiadó sokkal nagyobb szabadságot biztosít a számunkra, mint bármelyik major.
Öt japán zenekar, amelyet mindenkinek érdemes lennem meghallgatnia?
SZH: bacho, LOSTAGE, DENIMS, cero, ZAZEN BOYS.
