Az A38 blogját a Hangfoglaló Program támogatja
A kritikusok szerint gyenge és öncélú, szerintünk a zenekarhoz méltó, remek dalokkal teli és (jó értelemben) beteg lemezével tér vissza Budapestre az A Place to Bury Strangers. Ezúttal az idén tíz éves Dürer Kertben láthatjuk őket, az A38 Hajó szervezésében. A kompromisszumokról hallani sem akaró frontember, Oliver Ackermann válaszolt a kérdéseinkre, akiről kiderült, hogy zenész-pedálgyáros minőségei mellett vegán aktivista is.
Egy egészen különleges este lesz november tizennegyedike. Ilyesmire egész Európában nem kerül sor, csak az A38 Hajón: a sötét, beborulós rock két nagy amerikai jelensége lép fel egy estén. Egyikük az “elektronikus gothic folk” egyik legnagyobb egyénisége, az alapvetően folkra épülő, de a gothic rockkal kacérkodó, helyenként súlyos drone-hatásokkal operáló dalokat játszó Chelsea Wolfe. A kortárs art-pop egyik legfontosabb, legkülönlegesebb előadója – akárcsak az este másik főfellépője, az A Place To Bury Strangers, akikkel szintén interjúztunk – új, idén megjelent lemezét mutatja be, ennek kapcsán faggattuk.
Egy egészen különleges este lesz november tizennegyedike. Ilyesmire egész Európában nem kerül sor, csak az A38 Hajón: a sötét, beborulós rock két nagy amerikai jelensége lép fel egy estén. Egyikük a gyökereit a posztpunkban megtaláló trió, a gitáros-zajzseni Oliver Ackermann vezette A Place To Bury Strangers, mely egészen egyedi, és egészen zseniális amalgámját gyúrta össze a noise rocknak, az indusztriálnak és a pszichedelikus rocknak. A zenekar – akárcsak az este másik főfellépője, Chelsea Wolfe, akivel hamarosan szintén interjúzunk – új, idén megjelent lemezét mutatja be, melyről az énekes-gitáros-frontembert faggatuk.