Minden folyamatunk kísérletezés | A Place to Bury Strangers

Agymosógép-verzióban is elérhető új albumával tér vissza Budapestre az A Place to Bury Strangers

A kritikusok szerint gyenge és öncélú, szerintünk a zenekarhoz méltó, remek dalokkal teli és (jó értelemben) beteg lemezével tér vissza Budapestre az A Place to Bury Strangers. Ezúttal az idén tíz éves Dürer Kertben láthatjuk őket, az A38 Hajó szervezésében. A kompromisszumokról hallani sem akaró frontember, Oliver Ackermann válaszolt a kérdéseinkre, akiről kiderült, hogy zenész-pedálgyáros minőségei mellett vegán aktivista is.

Mesélj az új lemezetekről! Hogy nézett ki a dalírás, a felvétel és a keverési folyamat?
Elég extrém változások történtek az életünkben a készülésekor. A gitárpedál-készítő cégem, a Death By Audio éppen akkor költözött, az új hely felújításán dolgoztam, éjszakánként pedig dalokat írtam. Nem maradt rá sok időm, ezért számos apró darabban készültek el a dalok. Volt, hogy egész nap rajtuk agyaltam, és amikor odajutottam, felszabadulás volt végre kiadni magamból a zenét. Ekkor kezdtünk el Liával (Lia Braswell, a zenekar dobosa – a szerk.) dolgozni, aki, miután bekerült a csapatba és felvette a fonalat, sok új elemet is behozott a hangzásunkba. A végeredményben a Pinned olyan stíluskavalkád lett, amiben a régi dolgok elvesztése miatti fájdalom, az új kezdetek izgalma és a folyamatos fejlődési vágy egyszerre jelennek meg.

A kritikusok elég szőrös szívvel álltak a lemezhez. Mennyire zavar titeket, ha lehúznak az újságírók?
Felcsesz, de könnyű elengedni ezeket. Általában a kritikusokat annyira nem is érdekli az a műfaj, amiben mi mozgunk, vagy az, hogy mi történik valóban egy lemezen. Sokan a hangzásunkat sem szeretik, ezt meg is értem. Egyáltalán nem tipikus az, amit mi csinálunk, nem is akarunk hi-fi minőségben szólni. A nagy részét mi magunk vesszük fel és keverjük, nem törekszünk arra, hogy úgy szóljunk, ahogy a rögzített zenének a nagykönyv szerint szólnia kell. Minden folyamatunk kísérletezés, ami nem mindig sül el jól, de számomra minden dalban van valami, ami amellett szól, hogy meg kellett jelentetnünk. Érted, lehet, hogy a basszus nem üt be annyira, amennyire kéne, de a refrénben hallod, ahogy összetörik egy autó. És ez menő.

A Pitchfork-kritika a Nagy Lebowskihoz hasonlította a lemez hangulatát és természetét. Egyetértesz ezzel a párhuzammal?
Nem olvastam ezt a cikket, de szeretem a Lebowskit, jó film. De a könyv jobb volt.

A Pinnedből készült egy “Brainwashing Machine Edition” is, nyolc extra dallal. Miért választottátok ezt a nevet a “Deluxe Edition” helyett? Volt olyan dal, ami erre a kiadásra sem fért rá?
Pont egy olyan dal miatt kapta ezt a nevet, ami egyik kiadásra sem fért rá. És igen, emellett még volt csomó olyan szám, amit egyikre sem tettünk fel. Sok olyan cuccot vettem fel, ami sem a lemez üzenetéhez, sem a nyelvezetéhez nem passzolt, ezért megmaradt a fióknak.

Egy vegán oldalon jelentettétek be, hogy október 5-én érkezik a Pinnedhez egy remixalbum is. Mindannyian vegánok vagytok? Ha igen, mi a fontos számotokra ebben az életformában/politikai mozgalomban?
Én vegán vagyok, és szerintem a világon mindenkinek annak kellene lennie. Egyáltalán nem nehéz, és a Föld és a lakói is jobban járnak vele. Nagy hype van akörül, hogy húst kell enned a túléléshez, hallasz olyat is, hogy valaki csak a húsfogyasztás miatt gyógyult meg, na ez tőlem nagyon távol áll. Számomra ezek kamu mozgalmak, mögöttük nagyvállalatokkal, azok az emberek pedig tényleg nem törődnek a te egészségeddel. Miért támogatnék gonosz szervezeteket, akiket egyáltalán nem érdeklek, csak a pénzemre vágynak? Ez csak az egyik ok. Számomra a legfontosabb az, hogy nem helyezem magam az állatok fölé és okozok nekik fájdalmat csak azért, mert erősebb vagyok náluk.

Hogyan választottátok ki a remixeket készítő DJ-ket? Trentemøller már például 2009-ben felrakott titeket egy playlistjére, vele régi barátok vagytok?
Barátok vagyunk, ugyanakkor mindketten nagyon elfoglaltak. A többi DJ-vel is régóta szerettünk volna dolgozni, a listánkon szereplő emberek nagy részével sikerült is. Iszonyatosan várom már, hogy meghallgathassam a végleges formájában, és hogy a kezembe vehessek egy fizikai példányt.

Az interjú elején már emítetted a pedálkészítő projektedet, a 2001 óta működő Death By Audiót. Meséld el a történetét! Hogyan vált szenvedélyből munkává?
Hú, sok minden történt. Most éppen szarabb korszakom van, sok buktatóval magam előtt, ezért nem is tudom, hogy javasolnám-e bárkinek, hogy saját céget indítson. Nem olyan jó DIY-arcnak lenni, mint amilyennek kívülről tűnik. Ha épp nem az extrém módon irigy emberek találnak meg, akkor olyan pszichopaták, akik azt hiszik, hogy te szétkeresed magad, és őket ok nélkül illeti meg a pénzed egy része.

Pár éve nem ezt mondtam volna, de sajnos a világ tele van olyan emberekkel, akik miatt ma már máshogy gondolkozom. Elég, ha megnézed az amerikai híreket. Hogy lettek ennyire gonoszak és maguknak valók az emberek? Arra kell figyelni, hogy mivel járulhatsz hozzá a saját közösséged fejlődéséhez, a lúzereket pedig ki kell zárni. El kell fogadni, hogy porszemek vagyunk csak a hatalmas univerzumban. Ha úgy érzed, hogy valaki ki akar használni téged, akkor igenis mondd meg neki, hogy ezt nem érzed helyesnek. Senki ne szégyelljen kiállni magáért!

Korábban olyan nagy neveknek is csináltál pedált, mint Trent Reznor vagy The Edge a U2-ból. Milyen munkáid voltak/vannak mostanában, amelyekre büszke vagy?
Nem sok ilyen nagy volumenű projektem volt mostanában. Volt több kisebb, de azok szigorúan titkosak. Nagyon rossz ötlet lenne beszélnem róla.

Többször játszottatok már Budapesten. Milyen emlékeid vannak a városról és mire számítasz a szeptemberi bulin?
A fürdőitek gyilkosok, mármint úgy értem, iszonyatosan jók. A város maga vad és izgalmas, szerencsések vagytok, hogy ott élhettek. És persze szeptemberben felforgatjuk a házat rendesen, ahogy szoktuk.

Leave a Comment