Oldal kiválasztása
Zola Jesus

Visszatérés a gyökerekhez: Zola Jesus

Az orosz származású amerikai „elektro-goth” dalszerző-énekesnő, Zola Jesus nem először jár az A38 Hajón. A Kate Bush new wave-jéből, az operából, az R&B-ből és a szintipopból egyedülálló elegyet gyúró, fantasztikus hangú Zola Jesus március 18-án mutatja be az A38 Hajón tavaly októberben megjelent ötödik nagylemezét, a Taigát. Ennek kapcsán faggattuk a természethez és a magányhoz fűződő viszonyáról, a mainstreambe való betörésről és az orosz tajgákról. (Az interjú angolul itt olvasható!)

Három éve már egyszer felléptél az A38-on, milyen emlékeid vannak arról a koncertről?

Forgattunk a hajón egy videót a barátnőmmel, Káldy Júliával az akkori cipőkollekciójához. Jó volt vele együtt dolgozni Budapesten! (A kollekcióhoz készült a lent látható kisfilm is, éppen az A38-on.)

Pár hete New Yorkban léptél fel, ahol akkor épp a város történetének egyik legnagyobb hóvihara tombolt. Mi inspirált arra, hogy kihívd a közönséged az utcára és ott adj elő nekik egy számot?

Nem tudom, ez ösztönös döntés volt! Szerettem volna valami különlegeset adni az embereknek, akik eljöttek a koncertemre. Mivel a közlekedés megbénult, nem volt egyszerű megközelíteni a klubot.

Az új albumod címe (Taiga, azaz tajga) egyben az erdő egy formája is. Észak-Wisconsinban nőttél fel, ezzel az albummal mondhatni visszatértél a gyökereidhez?

Abszolút! A hangom most sokkal tisztább, arra emlékeztet, amikor gyerekként énekeltem – mielőtt felfedeztem, hogyan tudom visszhangosítani és effektezni a hangomat. Újra felfedeztem az a cappella éneklés tisztaságát, amit gyerekkoromban sokszor csináltam.

Úgy hivatkozol erre az albumra, mint az „igazi debütálásodra” – miért?

Mert úgy éreztem, hogy a Taiga nagyon más, mint az eddigi albumaim. Először éreztem azt, hogy készen állok. Eddig mindig volt egy szűkös határidő, amihez tartanom kellett magam, de most annyi időm volt, amennyit én akartam, és így alaposan át tudtam gondolni, hogy mit is akarok mondani.

Mit jelent számodra a magány és a természet, és hogy inspirálnak téged mint alkotót?

Amikor egyedül vagyok és körbevesz a természet, úgy érzem, mintha egy vákuumban lennék. A külvilág eltűnik, teljesen és végképp egyedül érzem magam. A fák között a szabadság ősinek és természetesnek érződik, nagyon könnyű mélyre ásnom magamban ihletért és ötletekért.

Szerinted miért idegenedünk el egyre jobban a természettől?

Minél inkább adaptáljuk a technológiát az életünkbe, annál kevésbé leszünk képesek arra, hogy együtt létezzünk a természettel. Ahogy egyre jobban függünk a technológiai újításoktól, úgy felejtjük el egyre inkább, hogy éljünk egyszerűen egyszerűen, elektronikus póráz nélkül.

JÁTÉK
Ha szeretnél nyerni egy példányt Zola Jesus tavaly októberben megjelent, Taiga című lemezéből, nem kell mást tenned, mint megosztanod a Facebook-faladon a koncert Facebook-eseményét és megírnod a hajónak egy FB-üzenetben, hogy megosztottad. A koncert napján sorsolunk, a nyerteseket pedig üzenetben értesítjük.

Több interjúban is azt mondtad, hogy szeretnéd, ha a Taiga a listák élén végezne, és sikerülne vele betörnöd a mainstream médiába. Miért? Van ennek valami köze ahhoz, hogy a Taiga az eddig legpoposabb albumod?

Nem, nem feltétlenül ezt mondtam. Azt mondtam, hogy jó lenne, ha a Taiga számait játszaná a rádió, mert a lejátszási listákat manapság olyan zenék uralják, amiket gépek(kel) raktak össze. Nem azért zenélek, hogy slágereim legyenek. Ha azt akarnám, nagyon más fajta zenét csinálnék.

Mely popsztárokért rajongasz a legjobban és miért?

Mindegyikükben találok valamit. Lenyűgöz például, hogy Britney Spears mennyire nem művészi – hogy ő szimplán nem csinál mást, csak szórakoztat, a kommersz egyik ügynöke. Vagy Beyoncé tökéletességre való törekvése. Vagy Lady Gaga lelkesedése és energiája.

Többször is azt nyilatkoztad, hogy a hangod az egyetlen igazi médium számodra, azon keresztül tudod a legjobban kifejezni magad. Gondolkodtál már azon, hogy – mint például Tanya Tagaq vagy Sainkho Namtchylak – olyan albumokat adj ki, ami szinte csak a te hangodra alapul?

Igen, de most nem érzem úgy, hogy olyan albumot akarok írni.

A mostani turnén már egy új zenekar fog kísérni és új látványvilággal is készültök. Mire számíthat a budapesti közönség?

Az új dalok zenei értelemben másfajta előadásmódot, megközelítést kívánnak, és nagyon jó érzés napról napra előadni őket és hallani, ahogy formát öltenek. A mostani budapesti koncert nagyon más lesz, mint a három évvel ezelőtti!