Songhoy Blues | Dokumentumfilm a száműzött mali zenészekről

Hatalmas siker volt a londoni premier
Songhoy Blues
Egyedi hang Nyugat-Afrikából: Songhoy Blues

Tegnap este a londoni filmfesztiválon hatalmas sikerel tartották meg az iszlamista fegyveresek elől elmenekült mali zenészekről szóló dokumentumfilm, a They Will Have to Kill Us First (Előbb meg kell ölniük minket) premierjét. A Mali zene – száműzetésben alcímű filmet Johanna Schwartz rendezte, és a benne feltűnő zenészek között ott vannak az A38 Hajón október 18-án fellépő Songhoy Blues tagjai is.

Bár – ahogy a filben fogalmaznak – a zene a mali kultúra dobogó szíve, az ország északi részét 2012 óta megszállva tartó iszlámista fegyveresek lényegében betiltottak minden nyugati befolyás alatt álló zenét. A szigorú iszlám jogrend, a saría bevezetésével súlyos büntetéssel, akár nyelvkivágással sújthatják a zenészeket és zenehallgatókat egyaránt. Így aztán zenészek százai voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket, és költözni a déli területekre, mindenekelőtt Bamakóba. A They Will Have to Kill Us First ezekről a zenészekről szól, miközben megpróbálja bemutatni egyrészt a mali konfliktust, másrészt az ország – még ki tudja, meddig – virágzó zenei kultúráját.

A Music in Exile alap által támogatott film négy művész és zenekar életét követi nyomon: Khaira Arby, Fadimata “Disco” Walett Oumar, Moussa Ag Sidi mellett a Songhoy Blues szerepel benne. A film zenéjét a Yeah Yeah Yeahs-gitáros, Nick Zinner szerezte, de rengeteg klasszikus mali szám is felhangzik.

A filmben szereplő Songhoy Blues már Damon Albarn híres Africa Express projektjében is részt vett. A tradicionális mali népzenét ötvözi a Black Keys-féle blues-rockkal, hasonlóan a nyugat-szaharai desert blueshoz. Lendületes és lekesítő, egyedi hang Nyugat-Afrikából – nem véletlen, hogy kézről kézre adják őket, első lemezüket a Yeah Yeah Yeahs-gitárossal, Nick Zinnerrel vették fel, és nemrég az Alabama Shakes előzenekaraként indultak turnéra.

A “Songhoy”, azaz szongai egy mali törzs, ami a középkor végén hatalmas birodalmat hozott létre a Niger folyó vidékén. Erről a törzsről nyerte nevét a bamakói Songhoy Blues, az utóbbi idők egyik legnagyobb “világzenei felfedezettje”. Amikor 2013-ban Damon Albarn Africa Express projektjének folytatásaként mali körútra indult, az egyik első együttes, amire felfigyelt, a Songhoy Blues volt. A négy Észak-Maliból származó, de az iszlamisták elől Bamakóba menekült fiatalember a Yeah Yeah Yeahs-gitáros Nick Zinnert figyelmét is felkeltette, és első közös számuk, a Soubour (Türelem) fel is került az Africa Express folytatására, a Maison des Jeunes-re.

Ez a monoton gitárokra épülő, bluesos, de népzenei elemekben (például a helyi takamba motívumaiban) gazdag zene ismerős lehet, főleg az északi, nyugat-szaharai Tinariwen révén – ám a Songhoy Blues zenéje jóval oldottabb, vidámabb, lendületesebb. Idén megjelent első lemeze is ezt tanúsítja: a Music in Exile producere szintén Nick Zinner, illetve Marc-Antoine Moreau, az Amadou & Mariam felfedezője volt. Saját bevallásuk szerint óriási hatással volt rájuk Ali Farka Touré – annál is inkább, mivel a basszusgitáros, Garba Touré édasapja Ali Farka Touré ütőhangszerese volt.

A kortás világzene egyik legfrissebb, meredeken ívelő karrierje a Songhoy Bluesé – a zseniális “desert blues”-zenekar tavasszal még az Alabama Shakes-szel turnézott, nagy cikket kapott az idén októberi MOJO magazinban, a KEXP a napokban mutatta be sorozatában, most pedig első önálló európai turnéjának első allomásán Budapesten lép fel, ahova szinte egyenesen a They Have to Kill Us First londoni premierjéről érkezik.

Leave a Comment