Oldal kiválasztása

Idén is az A38 Hajón zárja az évet a Žagar

Lassan szokás szerint – idén december 2-án – az A38 Hajón zárja az évet a Žagar. Zságer Balázzsal beszélgettünk.

Hagyományosan az A38-on fejezitek be az évet. Hogy esett úgy, hogy most már sokadszorra a Hajó az évzáró helyszíne?

Igen, az utóbbi években valahogy így alakult, szeretjük a Hajót! Pár éve volt egy teltházas, nagyon jó hangulatú év végi koncertünk, ez aztán megismétlődött és reméljük, hasonlóan sikerül majd idén is. Most több új számmal és extra vizuállal is készülünk.

A hírek szerint új zenéket is hoztok a fedélzetre. Milyen jellegű/ihletettségű új anyag készül és mikorra várható? Hogyan készülnek az új dalok, mi a munkamódszer?

Igen, az új dalok egy részét már egy ideje színpadra állítottuk és pár nyári fesztiválon is játszottuk már. Azt találtuk ki, hogy előbb egy kicsit kísérletezünk velük élőben, és aztán rögzítjük majd őket stúdióban. A felvételek csak nemrég, idén ősszel kezdődtek el. Úgy érzem, kicsit elmozdultunk az eddigi dolgainktól, és egy újfajta, pszichedelikusabb, mélyebb ‘mind-state’ vette kezdetét. Szóval egy új változó periódusa jön most a zenekarnak, ami izgalommal tölt el minket.

A Žagar teljes tavalyi koncertje elérhető az A38 Vibes YouTube-csatornán:

Žagar – Séance // Live 2017 // A38 Vibes

In 2017 A38 Vibes recorded the live concert footage of this song called Séance performed by Žagar. Watch the full concert here: https://www.youtube.com/playlist?list=PLTBDbyWDV8iXEHsm8B0MuUfV0C3l_l7u5 Since it’s foundation, A38 Ship hosted performances of underground legends and also mainstream – aka pop-rock, indie and electronic – superstars; in many cases, for the first time in Hungary.

Több mellék/saját projekted is volt az elmúlt években. Mi újság ezekkel? Alakul-e esetleg valami új? Mit adnak ezek neked? És adott esetben mit adnak ezek vissza a Žagarnak?

Nálunk mindig mindenkinek voltak mellékprojektjei, ezek természetesen visszahatnak a zenekarra is. Lassan 2 éve Genser András barátommal kezdtünk bele a Changing Grey duóba, ami tagadhatatlanul új színt hozott az én zenei palettámra is – ezzel a projekttel is egy albumon dolgozunk egyébként. Másrészről engem mindig is a születőben lévő dolgok izgattak leginkább, nagyon izgalmas elindítani valamit a nulláról. A Changing Grey-nél az elején nem is publikáltuk, hogy mi vagyunk mögötte, hagytuk, hogy a zene találja meg a saját útját.

15 évesek lettetek tavaly, lassan veterán zenekarnak számítotok. Hogy érzed magad az átformálódott hazai zenei színtéren? Mi az, ami tetszik (kik azok akik bejönnek), és mi az, ami nem?

Igazából már nem nagyon izgatnak a zeneipar vagy a média változásai. Bár be kell valljam, a Spotifyt például nagyon bírom, ha tehetem minden héten meghallgatom a Discover Weekly és a Release Radar válogatásait, sokat inspirálódom a naponta megjelenő jobbnál jobb zenékből, vagy a régi zenék újrafelfedezésével. Ami az itthoni helyzetet illeti, úgy érzem, újra alakulóban van egy hazai underground zenei színtér – bírom például Henri Gonzo, a Freakin’ Disco vagy a Mius dolgait, de a farbwechseles Aiwa kísérleti zenéit is.

Melyik az az 5 dal, amit a legszívesebben említesz, ha az a kérdés, hogy definiáld a Žagar világát? Miért pont ezek?

Taste Of Snow – mert nagyon szeretem ezt a visszafogott eufóriát, meg a Fender Rhodest, Bossa Astoria – mert a latin ritmusok valahogy mindig előkerülnek, Learn To Fall – mert a dub örök és sérthetetlen, Odd Moments Of Eternity – mert Gyuri hangja is a Žagar brand része lett és mert szeretem az elszállt végtelenbe tartó akkordköröket, Light Is Everything – mert mindig kell egy feloldás a filmek végén. Az új zenéinkben is megvannak a kedvenceim, de ezeket majd a koncerten prezentáljuk.

Mi a helyzet a zenekar külföldi jelenlétével?

A rajongóink bizonyos hányada ma is külföldi, legalábbis a social media követőink és akik a lemezeinket hallgatják. Mexikóból például állandóan írogatnak, hogy mikor megyünk koncertezni (nevet). A külföldi turnék és sajtómegjelenések inkább egy-egy új lemezmegjelenés hozadékai. A most készülő új albumnak is szeretnénk találni egy külföldi otthont, de az is lehet, hogy simán mi adjuk ki.

Mik azok a filmek, könyvek, zenék, amik mostanában leginkább inspiráltak?

Alan Watts, Terence McKenna, Carlos Castaneda könyveit sokat forgattam mostanában. Filmek közül talán az Érkezés, a Ghost Story vagy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. Meg persze rengeteg zene, amikből csak párat emelnék ki: Four Tet New Energy című új albuma, Floating Points Reflections vagy Andrea Belfi Ore című albuma.

Milyen volt az idei évetek? Mik a Žagar 2018-as tervei?

Jó kis év volt az idei is, sok kis független fesztiválon megfordultunk – szeretem ezt a nyitott gondolkodású közeget. De 2018 izgalmasabb lesz: az év elején már tényleg megjelenik egy régóta készülő remixalbumunk, amit egy új single követ majd egy vadonatúj videóval. Aztán jön az új album. Emellett van pár titkos projekt is, amiket reméljük meg is tudunk valósítani.