Oldal kiválasztása

A Garden Wonder tehetséges előadók közreműködésével kínál bensőséges koncertélményt titkos, belvárosi helyeken. Azonban ezúttal a Liveurope támogatásával egy rendhagyó nyitott koncertet szerveznek. Gulyás Hanna 2017 nyarán indította a koncertsorozatot, melynek keretében feltörekvő külföldi zenészeket mutat be Budapesten azzal a csavarral, hogy a helyszínt csak 24 órával a koncert előtt fedi fel a közönség előtt. A különleges helyszínek sorába ezúttal az A38 Hajó is beszáll, január 16-án az ír Basciville, a brit Lydia Evangeline és a Londonban élő magyar pár, az AViEL zenélnek a VIP bárunkban, azaz a backstage-ben.

Rendhagyó alkalommal szerveztek a Hajóra koncertet, ezúttal nemcsak a fellépők, hanem a helyszín is nyilvános. Miben lesz még más ez az alkalom, mint az eddigi koncertek?
Minden alkalom teljesen egyedi, más-más helyszíneken, különböző fellépőkkel. A január 16-i koncertet a Liveurope támogatja, ezért a helyszín is nyilvános. Meghagytuk az exkluzivitást, a VIP-érzést, ugyanis nem hagyományos koncerthelyszínen, hanem a backstage-ben játszanak a zenészek. Itt fogjuk megteremteni a tipikus Garden Wonder-féle földön ülős, nappali-feelinget.

Mi a Garden Wonder alapvető küldetése?
Egyrészt a Budapesti zenei felhozatal frissítése, másrészt a nemzetközi közösség építése a titkos koncerteken keresztül. Come. Connect. Chill. Ez a mottónk. A jó zenéről és a chill közösségről szól nálunk minden. Nemzetközi, új és progresszív zenészeket hozunk el első alkalommal Budapestre, egyrészt, hogy megismertessük őket és zenéjüket a hazai közönséggel, másrészt, hogy inspiráljuk azokat, akik eljönnek. A vendégek párnákon ülnek, olyan zenei élményt kapnak a koncerten, amit csak nálunk élhetnek át. Földön fekve csukott szemmel, vagy a zenész lábánál ülve és csodálva a hangokat. Itt mindenki barátra talál, akar egyedül jön, akár csapatostul.

Írországból, Egyesült Királyságból és Magyarországról is érkeznek fellépők. Miért éppen ők, mit érdemes tudni róluk?
Érkezik egy magyar pár Londonból, az AViEL, ők most először lépnek Garden Wonder színpadra. Lassabb, érzelmes, angol nyelvű dalokat írnak, egyaránt építenek az énekhangokra és a zongorára, de közben lüktet a dob, zenéjükben megjelennek elektronikus, chill elemek is.

Lydia Evangeline-t Brightonban láttam először, csodálatos hangú énekesnő, indie popban utazik. Hihetetlen pozitivitás sugárzik belőle, ez az, ami, ha megvan egy zenészben és a zenéjében, képes feltölteni egy nehéz nap után. Ő most jön először Budapestre.

A Basciville-srácok visszatérő vendégeink lesznek, az ír testvérpár 2018 novemberében zenélt nálunk, az övék volt az első teltházas koncert. Akkor még indulóban volt a karrierjük, három daluk lehetett talán Spotify-on. Láttunk bennük potenciált, és végül jól sült el a dolog, azóta óriási a hallgatottságuk. Ráadásul a 2018-as koncerttel kialakult egy erős rajongói bázis Budapesten. Ők is nagyon pozitívan emlékeznek vissza erre az alkalomra.


Basciville 2018 novemberében a Rézkígyóban

Egy koncert szervezése a legtöbb esetben nagy hírveréssel jár. Ti hogyan viszitek ezt véghez csendben, titokban?
Tulajdonképpen nem titok, csak a helyszín nem nyilvános. Kifejezetten nagy munka, közösségi platformokon, offline felületeken is hirdetjük, folyamatosan gyártjuk a tartalmat, hogy minél több emberhez eljusson. Ha eljutott, a jegyvásárlás után már csak a helyszínt bejelentő e-mailre vagy üzenetre kell várni, ezt egy nappal a koncert előtt küldjük. De nem hagyunk senkit a sötétben tapogatózni, a környéket (pl. metrómegálló) mindig meghatározzuk előre.

Egy titkos projekt szervezésénél a helyszínt, az előadókat vagy éppen a közönséget a legnehezebb bevonzani?
A fellépőket a legkönnyebb elhívni, főként indie folk vonalon mozgunk, ezt a stílust képviselő zenészek napi szinten jelentkeznek. Nehezebb a reklámozás: informálni az embereket, hogy miért, miben különleges ez az új alkalom. De ez édes teher, minden alkalom egy új szerelemprojekt, hiszen, ha nem olyan a program, amire elmennék, akkor azt meg sem szervezem.


AViEL

Nemcsak exkluzív koncertet, hanem bensőséges légkört is adtok a közönségnek, akik egymással és a zenészekkel is közvetlen kapcsolatot alakíthatnak ki. Vannak visszatérő vendégek, vagy mindig cserélődik a közönség?
A közönségünk legalább fele visszatérő, ráadásul 2019-ben a kemény mag megduplázódott, de persze ez nem garantálja a létszámot, sőt! Szuper közösség alakult ki a két és fél év alatt, és ugye ennek része a zenész is. Fontos nekünk, hogy a fellépők, akik sok esetben még nem is jártak korábban Budapesten, ne csak egy koncertlehetőséget, hanem egy teljes „élménycsomagot” kapjanak. Ebben van városnézés, ismerkedés a magyar konyhával, amit szeretnének.

Mi a kedvenc Garden Wonder-emléked?
Nagyon nehéz választani, de az biztos, hogy a már korábban említett sold out Basciville koncert köztük van. 2019 júliusában kimozdultunk a fővárosból, vonatra szálltak a vendégek: a titkos helyszín Vácott, a Nils Frahmmal is dolgozó David Klavins zongoraépítő mester manufaktúrája volt. Októberben 300 fős teltházunk volt Ed Prosekkel és 16 vonóssal a színpadon, iamyank live ensemble-el és a holland zongoraművész énekesnővel, Lavaluval. Az újévi esemény a dublini Cynemaval és a magyar FALMI-val… Nem tudnék választani egy kedvencet a sok közül.

LIVEUROPE
A program támogatója a tizenhárom európai klub összefogásából létrejött Liveurope, amelynek célja, hogy összehangoltan segítse fiatal európai tehetségek nemzetközi érvényesülését.

Liveurope