Alázat és elfogadás | Prong

Akármilyen furcsán hangzik, a Prong még sosem játszott az A38 Hajón. De ami késik, nem múlik: az elképesztő New York-i groove metál banda február 19-én berobban a színpadra. A frontembert, Tommy Victort kérdeztük. Az interjú a magazinunkban megjelent beszélgetés fordítása.

Nemrég adtátok ki az Age of Defiance-t. Miért döntöttetek az EP, nem pedig egy album mellett?
Az elmúlt 6 évben olyan sok nagylemezen dolgoztunk. Úgy gondolom, jó ötlet volt egy darabig nem albumon dolgozni, levegőhöz jutni.

Mi inspirálta a dalszövegeket?
A legtöbbet a média. Őrület, mennyire torz, ami ott szerepel – erről szól az End Of Sanity. Az Age Of Defiance sokkal inkább a csendről és az elutasító lázadásról, valamint a végeérhetetlen panaszkodásról mindennel kapcsolatban.

Mesélj arról, hogyan ihlette az EP-t részben a transzcendentális meditáció!
Sokkal inkább háláról és elfogadásról szól, mintsem, hogy jártasd a szád folyamatosan, fikázz másokat – főleg akkor, ha semmi közöd hozzá.

Héthúros gitáron játszol az új EP-n, hogy jött ez a választás?
Játszogattam héthúros gitáron is a legutóbbi két lemezen. Elég kemény hangja van, ami jól állt a daloknak. De nem vagyok teljesen héthúros gitáros.

Legutóbbi albumotok, a Zero Days 2017-ben jelent meg. Van már valami ötlet a folytatásra?
Nem tudom. Egyelőre nem tervezek új albumot.

Nemrég egy interjúban a Zero Dayst nevezted meg kedvenc Prong albumodként. Nehéz lenne a nyomába lépni?
Persze, mindenképp. Lehet, hogy el kell fogadnom: ha lesz folytatás, az már nem lesz olyan jó.

A legsikeresebb album, a Cleansing 2019-ben lett 25 éves. Mennyire fontos számodra ez a lemez?
Nagyon fontos, ez hozta meg a hírnevet. Rendkívül nagy szerencsém lett azzal a lemezzel.

Milyen emlékeid vannak a Cleansing felvételéről?
Rengeteg munka volt. Kezdve az anyag összegyűjtésével, a banda összeszervezésén át egészen a felvételig és a keverésig. Sokat feláldoztam anno a Prongért, de ez mind kifizetődött.

2015-ben kiadtatok egy feldolgozásalbumot, a Songs from the Black Hole-t. Kaptatok visszajelzést a dalok eredeti előadójától? Mit gondolt Andrew Eldritch a Vision Thing coverről?
Semmilyen visszajelzést nem kaptunk senkitől. Egyáltalán nem. Pech, de ez van.

Ha már a covernél tartunk, milyen volt feldolgozni a The Doors Strange Days c. számát Ray Manzarekkel Kathryn Bigelow filmjéhez.
Az egy problémás viszony volt. A kiadó vett rá minket, pont a Rude Awakening felvételének kellős közepén. Pénzkidobás volt, abszolút nem kifizetődő munka számunkra. Imádom a (The) Doorst, de a mi verziónk nem volt jó. Csalódott vagyok az egésszel kapcsolatban.

A zene mellett festészettel is foglalkozol. Mik a terveid ezzel a jövőben?
Jó kérdés. Többet kell tanulnom, megrekedtem egy szinten.

Szenvedélyes futó vagy. Van időd a futásra turnék alatt?
Nem, nem igazán. Legfeljebb edzőteremben a futópadon. De punkrock stílusban utazunk – így nehéz. Kezdek kijönni a formámból.

Leave a Comment