Oldal kiválasztása
A zene összeköt minden emberrel, akivel egyszerre táncolsz és énekelsz egy koncerten, és összeköt az előadóval, aki néz le rád a színpadról. Vajon mik lehetnek azok a dalok, amikre a Bohemian Betyras tagjai veletek együtt tombolnának a tánctéren?

Dankó Dániel (dob)

Várkonyi Csibészek
„Az egyik személyes kedvencem a Hajós koncertekből. Tehetséges Ózd környéki fiatalok, akiknek 1 részét én is tanítottam a helyi zeneiskolában. Jó látni, hogy -akárhonnan indulva is- a tehetség utat tör magának.”

Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet

„Harcsa Veronikát elég sokat hallgattam tizenéves koromban, aminek elején még eléggé úgy volt, hogy jazz pályára kerülök, de ez időközben megváltozott. Verának páratlanul szép hangja van, Gyémánt Bálint pedig egy igazán kiemelkedően jó gitáros a műfajában, nem mellesleg az egyik kedvenc tanárom volt, akitől valaha tanultam.”


Szűcs Levente (ének, gitár)


Parno Graszt

„Szeretett barátaink, a Parno Graszt mindig óriási hangulatot tud csapni, még képernyőn keresztül is.”

30Y kocsmakoncert
„Nem emlékszem, hogyan akadtam rá erre a felvételre, de azóta is bánom, hogy nem lehettem ott. A közönségben, közöttük való zenélésük pedig igazán emlékezetes és különleges emlék maradhatott azoknak, akik ott voltak.”

Fehér Gábor (basszusgitár)


Ferenczi György és a Rackajam

„Még 2018-ban találkoztunk először Amerikában az SXSW fesztiválon, azóta töretlen a barátság. Ferenczi Gyuri egyben a mentorunk is és Magyarország egyik legnagyobb punkja. Egy élő legenda”

Lajkó Félix és zenekara
„Lajkó Félix mindig is nagyon közel állt hozzám, borzasztó megnyugvást tud okozni a zenéje. Az egyik legalulértékeltebb  magyar világsztár, sajnos.”

 


Mihályfi Máté (elektromos gitár)

FUNKorporation
„Felháborítóan underrated csintalan funk-lelkek, csinos énekek, karcos rezesek. Kolozsvári barátaink zenéje és a FUNKorporation koncertjei egyszerűen jobbá tettek. Hiányoztok!”

Ethnofil
„Én is az vagyok. Világzenei jazz zsenik. Egy beázott egri pinceklubban zenéltünk először együtt idestova 10+ éve.”

Kondor Domonkos (trombita)

Youngblood Brass Band
„A Youngblood Brass Band-et kisiskolásként kedveltem meg. Az unalmas fúvószenekari próbák alatt rendszeresen fantáziáltam, hogy a Youngblood-ban játszom. Visszagondolva a szólamtársaim ennek nem biztos, hogy örültek…”

Erik Truffaz Quartet
„Erik Truffaz francia-svájci trombita nagymester játéka mindig is közel állt a szívemhez. Csodálatra méltó számomra, hogy egész életművét tekintve mindig aktuális és friss tudott maradni.”