Ahoy! Hegedűs Józsi

Hegedűs Józsi koncertjeiről egyből a szívhez szóló, lelki utazás, meghitt kifejezések jutnak eszünkbe. Ezt az élményt augusztus 19-én a Hajó Orr stúdiójába is elhozza. Előtte kérdeztük többek között dalszövegírásról, ihletszerzésről és tanításról is.

Mennyire fordult meg veled a világ a Kikeltető óta? Meghozta a várt sikert, vagy ezen még dolgozni kell?

Hehe! Igazából én nem tudtam, hogy milyen sokan figyelnek a Kikeltetőre, nem tudtam például azt sem, hogy ki az a Sajó Dávid. Szóval semmit nem vártam tőle, teljesen naivan jelentkeztem, mint rengeteg vidéki tehetségkutatóra azelőtt. Ez alapján sokkal többet kaptam ettől az egésztől, mint elképzeltem. 

Hol tart a Carson Coma turné, hány koncerten voltál velük? Gondoltad volna ezt egy évvel korábban? Milyen élményeid voltak, mi volt a legkülönösebb/legkülönlegesebb?

A tavaszi turné lezárult. Azt hiszem, 12 közös koncertünk volt, de lesz még egy augusztus 27-én a Kobuciban. Az első ami eszembe jut, az a fiúk barátsága. Az első olyan élményem, hogy ülök egy kisbuszban egy csomó zenésszel, és jól érzem magam, hozzájuk köthető. Az pedig, hogy a harmadik-negyedik állomástól kezdve minden városban volt pár ember, aki az én dalaim szövegeit is végig énekelte velem, nagyon-nagyon jó érzés. Együtt töltöttünk két hónapon át minden hétvégét, és bele sem gondoltam, milyen nagy dolog ez, csak mikor vége lett, és egy idő után elkezdtek hiányozni a fiúk. 

Jönnek visszajelzések, vagy egyáltalán szükséged van rá? Vagy nincs a fő motivációk között, hogy sok pozitív megerősítést kapj?

Igen, nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, ilyenkor első sorban annak örülök, hogy valakinek hasznosak tudtak lenni a dalaim, mint ahogy annyi dal nekem is hasznos volt életem során. Nem rég hallottam egy Baksa-Sós János interjúban, hogy szerinte az előadók lelkészek. Én is valahogy így próbálok hozzáállni. Jó érzés, ha valami hasznosat tudok csinálni. Ennek ellenére a fő motivációm csak annyi, hogy nagyon szeretek énekelni, gitározni és alkotni. Pár hete egy festőművész barátommal beszélgettünk a képeiről és a dalaimról. Elég hasonló mondatok hangzottak el mindkettőnk szájából, én valahogy úgy gondolok a dalokra is, mintha a festményeim lennének. 

Te egy érzelmes, tiszta, kitárulkozó műfajban alkotsz. Milyen ezzel a műfajjal egy trap uralta  világban, nehezebb érvényesülni vele és megtalálni a közönségedet? Neked sikerül? 

Őszintén szerintem negyedannyi energiát fordítok arra, hogy hallgatóságot szerezzek, mint bármelyik trap előadó. Nekem szörnyen terhes dolog az az elvárás, hogy erőszakkal hajszoljam a népszerűséget, és azt hiszem, nem is fér össze feltétlen az érzelmes, tiszta, kitárulkozó műfajjal. Szóval érvényesülésben annyira nem vagyok jó, de van egy csomó jó ember a Carson Coma tagoktól kezdve sok-sok előadón, szerzőn, szakemberen át, akik támogatnak. Az összes nyári koncertem meghívás útján jött. Valaki felhívott, és mondta hogy XY engem ajánlott ide meg ide. Azt hiszem, idén egy koncertet sem szerveztem magamnak. A közönségem nagyon sokszínű. Kortól nemtől, nemi identitástól, vallástól, végzettségtől, politikai irányultságtól függetlenül sok kedves ember jött már oda koncert után, vagy írt valamelyik social media felületen egy-egy kedves sort. Azt hiszem, ez valami egészen szép dolog. 

És te kiknek a közönségét alkotod? Kiket hallgatsz, kik voltak rád mostanában vagy akár korábban nagy hatással?

Jaj nagy szívfájdalmam, hogy évek óta nem ismertem meg olyan új zenekart, akik olyan nagy hatással tudnának lenni rám, mint a régiek. Időrendi sorrendben Tankcsapda, Guns’N’Roses, Nirvana (ekkor utálni kellett az előzőeket) aztán 30y,  Szabó Balázs, Parno Graszt, Herczku Ági, a Kistehén volt az eddigi legnagyobb szerelem. Akkor ismertem meg, mikor épp átalakultam punkból hippivé. Csodás volt. Mentem a kemping biciklin kopaszon, turkálós pólóban, és szólt az Elvisz a Szél. El is vitt. Utána még a Galaxisok volt rám nagy hatással, azóta csak tengek, sóvárgok. Tavalyelőtt tavasszal végig a Black Sea Dahu nevű zenekar In Case I Fall For You című dalát hallgattam, nagyon szeretem, de azért nem járt át úgy mint az előzőek. Lehet, hogy eltelítődtem. 

Mesélj egy kicsit az alkotói folyamatról. Azok közé a zenészek közé tartozol, akiknek az éjjeliszekrényre van készítve a jegyzetfüzet, mert bármikor, alvás közben is megszállhatja őket az ihlet, vagy kialakítottál egy folyamatot, ahogy és amikor a dalokat írod?

Az előbbi. Általában megyek dolgozni az M3 pótlón, és közben hangosan éneklek a telefonomnak, hogy hallatszódjon a busz zajában, közben pedig nagyon hülyén érzem magam, amiért én vagyok a csávó, aki egyedül ül a buszon és hangosan dúdol valamit újra és újra egyre hangosabban. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én csomószor járok úgy, hogy megírok egy gyönyörű dalt, de elfogy a gondolat, mielőtt elég lenne a szöveg egy pop dalhoz. Ilyenkor jön az erőlködés, meg a kitalálás, mikor megpróbálom kitalálni a saját érzéseimet, hogy írjak valami olyasmit, mint amit én írnék. Ez szörnyű, és inkább a kapáláshoz tudom hasonlítani, mint művészetnek hívni. Most így vagyok a Süni című dalommal. Júniusban felénekeltem az összeerőltetett versszakokat, és mikor végeztem, mondtam a hangmérnöknek, hogy dobjuk ki, megírom, és feléneklem újra. Két hónap telt el, és semmit nem írtam. Nem jó direkt. Akkor tényleg inkább kapáljon, vagy ásson az ember. (Különben ma egész nap ástam, és megyek is vissza, ha befejeztem az interjút.) Egyszer írtam egy dalt rendelésre, mert nagyon kevés pénzem volt, és jól jött az összeg, amit kaptam érte, de annyira nem érzem magaménak, hogy mikor kijött a videó, meg sem osztottam. Nem tekintem a saját dalomnak. 

Mi szokott ihletet adni a dalokhoz? Lehet az ihlet szerzést gyakorolni, módszert kialakítani köré vagy csak egyszerűen jön magától?

Passz. Néha valami eszembe jut, és nem megy ki a fejemből, aztán van, mikor elfelejtődik, mint a Carson Coma dalában. “Pont olyan refrént írt, majd elfelejtett”. A régi lakásomban rendszerint az erkélyen jutottak eszembe olyan gondolatok, vagy dallamok, amiből dal lett, de egy hete elköltöztem, majd később tudom megmondani, hogy most melyik zug lesz a nyerő. Sajnos itt nincs erkély. 

Én úgy képzelem, ha egy a könnyűzenei szcénában aktív énektanárom lett volna, sokkal jobban vártam volna az ének órákat és jobb kapcsolatom alakult volna ki többek között a népdalokkal, vagy úgy általánosságban jobban érteném a zenét. Ez így van? Hogy mennek az órák, meg tudod szólítani a diákjaidat? Mutatsz nekik friss impulzusokat, vagy nagyon köt a kötelező tanrend és csak poros dolgokkal foglalkoztok?

Tanító végzettségem van, az előző tanévben a napközizés mellett vállaltam, hogy képesítés nélkül tanítok éneket a suliban. Arról, hogy szeretik-e, jobban szeretik-e a gyerekeket kell megkérdezni, de esküszöm, hogy igyekeztem izgalmas, érdekes órákat tartani. Sok dologgal lehet kapcsolódni a zenén keresztül. Például az emberi jogokhoz is meg a természetvédelemhez. A következő tanévben életem első saját osztályát fogom tanítani, igazi osztályfőnök leszek, emellé nem vállaltam el az ének oktatását a többi osztályban.

Különben az én sulim egy rendkívül nyitott közeg, nagyon kevés poros dolgot vittem, a diákok viszont hozták a saját zenéjüket. Volt K-pop, meg Carson Coma, Azahriah, Rammstein 🙂

Járnak a diákjaid a koncertjeidre? 

Megesik, olyankor zavarba jövök. Két külön világ ez. A kitárulkozás meg a pedagógus szerep. Furcsa, mikor egyik belemászik a másikba. Hallgatni is szoktak, néha a fülem hallatára a suliban. Azt senkinek nem kívánom.

Vagy te viszed a koncertet nekik az iskolába?

A gimiseknek tartottam egyszer Hegedűs Józsi minikoncertet. Talán azt gondoltam, hogy mondani fognak nekik valamit a dalok, de az is lehet, hogy csak nem találtam ki semmit arra az órára.

Téged hogyan ért el a zene, otthonról hoztad magaddal, a szüleidtől érkeztek fontos dolgok? Az iskolában, vagy a saját kis közegedben találtak meg a megfelelő hangok?

Otthonról, de nem úgy, ahogy az ember elképzeli. Édesanyám oláh cigány, ebből általában arra következtetnek, hogy mindenki kannázik a családomban, de ez nem így volt. Arról van emlékem, hogy a nagymamám sírva énekel hallgatót, de erről az oldalról nagyjából ennyi. Édesapámnak volt egy piros Jolana basszusgitárja, Ő azon játszotta a Smells Like Teen Spirit-et kamu angollal az újkígyósi Olimpia Sörözőben tiniként úgy, hogy négy gitárhúrt rakott rá, hogy gitározni lehessen rajta. Gyerek koromban az öcsémmel láttuk ezt a gitárt, játszottunk rajta, szerettük, aztán felkerült az elérhetetlen padlásra, ahonnan 11 éves koromban saját erőmmel hoztam le, mikor már eldöntöttem, hogy rockzenész leszek. Különben apám nagyon sokáig ellene volt annak, hogy zenéljek. Azt mondta, hogy abból nem lehet megélni. Fél évig sírva könyörögtem, mire megkaptam életem első saját gitárját.
Ó az első színpadi élményem 10 éves koromból van. A furulya szakkörrel felléptünk a karácsonyi műsorban a szabadkígyósi művelődési házban. A Télapó itt van-t, meg a Pásztorok, pásztorok-at játszottuk, aztán meghajoltunk, és mikor végignéztem a közönségen, akkor valamit elkezdtem érezni. Azt, hogy én ezt akarom csinálni. 

Mi a helyzet a Csillagerdővel? Mi történt vele, miért oszlott fel? Milyen emlékek raktározódnak el benned a Csillagerdős időszakból?

Mások voltunk, és mást akartunk. Mást tudtunk nyújtani, mint amire a másiknak szüksége volt. Amíg azt gondoltam, hogy ez az én utam, addig nagyon jó volt, de egyre inkább bezárva éreztem magam. Miután felvettük az “Elszakít, összeköt, elszakít” album anyagát, már csak úgy tudtam dalt írni, hogy a fejemben az volt, hogy ez nem Csillagerdő dal lesz, a Kikeltető pedig annyira felkavarta a sok éves állóvizet, hogy egyértelművé vált bennem, hogy nem fogok több Csillagerdő dalt írni. A búcsúkoncertünket sem tartottuk meg. Különben magamtól nem gondoltam volna, hogy az emberek kíváncsiak egy egyszálgitárosra, ezért volt evidencia zenekart alapítani de úgy néz ki, nekem ez az, ami működik. 

Mi a terv a Csillagerdő után? Van kilátásban új zenekar? Vagy a szóló projektekre koncentrálsz? 

Végre eljutottam odáig, hogy merjek csak simán Hegedűs Józsi lenni, most már szeretnék az is maradni.. Zenésztársakra, közös zenélésre különben vágyom néha, és ha olyan embereket találok, akikkel nagyon jól megértjük egymást, szeretném bevonni őket a koncertjeimbe, de nem kapkodok, szerencsére szükségtelen kapkodnom. Pár hete zenéltem egy dobossal. Ő például nagyon kedves volt, lehet, hogy egyszer hirtelen ott fog dübörögni mögöttem. 

Hogyan képzeled zenei karriered következő 1-2 évét? Koncertezés minél több helyen? Album? Klipek? Közreműködők? Tanulás? Színpadi rutinszerzés?

Így. 🙂 Bár tanulni utálok, de a többi mehet.