Amanda Palmer és a bostoni merénylet

A Dresden Dolls egykori énekesnője, az elmúlt pár év során szólóban fényes karriert befutó Amanda Palmer hosszú ideje Bostonban él, és blogja alapján amennyire világpolgár, épp annyira lokálpatrióta is. Nem csoda hát, hogy a márciusi budapesti koncertjét egy barátja betegsége miatt lemondó, de az elmaradt fellépést november 10-én az A38-on bepótló énekes-performert mélyen megrázták a … Olvass tovább

McCartney és Youth újjáéleszti a Firemant?

Alig hihető, hogy egy olyan mega-giga stadionsztár, mint Paul McCartney is előkelő A38-együtthatóval bír, pedig így van. McCartney ugyanis két (egykori) híres együttesén (The Beatles, Wings) kívül egy harmadik, kevésbé híresnek is tagja: a nem túl termékeny, ám annál izgalmasabb Fireman projektet az A38 Hajón hatalmas sikerrel szerepelt posztpunk-együttes, a Killing Joke basszusgitárosával, Martin “Youth” Gloverrel indította, még a kilencvenes évek elején. A húsz év alatt mindössze három albumot megjelentető duó amolyan lazulós-kalandozós-kísérleti szabadidő-projektnek szánta a Firemant, ami utoljára öt éve hallatott magáról a kritika által agyondicsért, ám kereskedelmileg nem túl sikeres Electric Arguments lemezzel.

Olvass tovább

Irie Maffia: Nagyon jó lesz – meghallgatás és letöltés

42107.jpg

A hétvégét a magunk részéről az Irie Maffiával töltöttük, és nagyon jó volt nekünk, mivel csütörtökön jelent meg a legjobb magyar dancehall-hiphop-reggae zenekar új albuma, a Nagyon jó lesz. Maga a lemezanyag nem volt ismeretlen számunkra, hiszen alig egy hónapja egy jótékonysági koncert keretei között az A38-on volt az album elő-lemezbemutatója (Az “igazi” premier április 25-én lesz), amin az anyag tizenhárom számából tizet eljátszott az együttes. A Nagyon jó lesz egyébként bizonyos fokú váltást jelent a Maffiánál, ugyanis a lemez még a korábbiaknál is változatosabb stílusparádé, nagy riffekkel megtámogatott rockos zúzás (Zene zeng) éppúgy hallható rajta, mint döngölős, elektronikával alaposan megküldött moombahton (See No Barrier), és a végére még egy monumentális szimfonikus elektropop-szerzemény (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával felvett Bloodshot Eyes) is befért. Persze ott, ahol mondjuk Beenie Man az egyik vendégművész (Cross the Roads), a trú dancehall-arcoknak sem kell aggódniuk.

Olvass tovább

Neneh Cherry új száma Four Tettel

Az A38 idősebb munkatársainak gyerekkori hősnője, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kedves és okos, csajos hiphoplemezeket alkotó, aztán a popzenétől inkább a kísérletezés felé forduló Neneh Cherry huszonöt év alatt mindössze három saját nagylemezt jelentetett meg, illetve még kettőt CirKus nevű családi együttesével. A látszólagos terméketlenség ellenére Cherry rengeteget vendégszerepel más előadók produkcióiban, a Pulptól a Gorillazon át a Groove Armadáig, Peter Gabrieltől Timo Maason át Craig Armstrongig. Az elmúlt héten egy hasonló együttműködés eredménye tűnt fel a Soundcloudon, amelyben az énekesnő két partnere korunk egyik leginvenciózusabb producere, Kieran Hebden, azaz Four Tet, és a másik vokalista, Afrika Baby Bam az ős-hiphopduó Jungle Brothersből.

Olvass tovább

Miami: A Brandt Brauer Frick új lemeze, klipbemutatóval

Sokak szerint a tavalyi év egyik legjobb A38 Hajós koncertje az akusztikus (minimál)technóban utazó Brandt Brauer Frick trió frenetikus élő szettje volt. A zenekar most egy új stúdiólemezzel és klippel adott magáról hírt. A három német muzsikus, a dzsesszista Daniel Brandt és Jan Brauer, illetve a klasszikuszenei képzettségű Paul Frick 2008 óta dolgozik együtt és … Olvass tovább

Trióvá bővült a brit Death Rattle

deathrattle_x.jpg

Akik nyitottak a kísérleti elektronikára, feltehetően már találkoztak a brit Death Rattle nevével, hiszen Helen Hamiltonék zenekara nagyon kis idő alatt találta meg az utat ahhoz, hogy kitörhessenek a brit undergroundból. Ehhez az erőteljes vizualitás, valamint a performance értékű táncok mellett nyilván magukra az erős dalokra is szükség volt, és abban sincs hiány: akik kíváncsiak Emika, a Depeche Mode, és Fever Ray metszéspontjára, azok május 8-án már teljes tagsággal, egy gitáros-billentyűssel kiegészülve tekinthetik meg az A38 Hajó tetőteraszán az európai fesztiválélet egyik feltörekvő arcát: mi pedig a hajtás után megmutatjuk, hogy ezt miért érdemes ennyire várni.

Olvass tovább

Kötelező újrakiadások, kötelező vételek: ilyen idén a Record Store Day

rsd_logo_2013.jpgIdén április 20-án, azaz ma ünnepli egy egész világ a független lemezboltokat (amiről a Titanic Filmfesztivál keretein belül vetített Last Shop Standing is tudott mondani pár szót) a Record Store Day alkalmából, mi pedig egy gyűjteményes cikkben igyekeztünk összegezni a teljesség igénye nélkül, hogy melyek azok a kiadványok és  hazai kísérőesemények, amelyek mindenképp izgalmasak lehetnek az A38 Hajó elmúlt tíz évének, és persze a következő hónapjainak tükrében.

Olvass tovább

Numbers

Cor Schlösser rovata

A szerző alapítója és több mint negyven éven át, egészen 2011-ig vezetője volt Európa egyik legpatinásabb klubjának és kulturális intézményének (kicsit az A38 Hajó példaképének), az amszterdami MelkwegnekA jelenleg tanácsadóként dolgozó, és részben Budapesten élő Schlösser az egyik legnagyobb tekintélyű kulturális menedzser a kontinensen, éppen ezért megtisztelő számunkra, hogy elfogadta felkérésünket egy könnyed, heti, angol nyelvű tárcarovatra. Minden pénteken Cor Schlösser az A38 Hajó blogján.

When a live music venue is called A38, you know there was a problem. How shall we call the club then? All kind of names are suggested and none of them is satisfying. Something wrong with all of them!

Olvass tovább

Példamutatás a punkban és a családban: Toby Morse és a PMA üzenete

h2o_toby_max.jpg

Bár általában ritkaságszámba megy, ha egy roadnak legalább annyi mondanivalója van, mint annak a zenekarnak, amelyiknek segédkezik a be- és kipakolásban, a hardcore/punk világában ez korántsem egyedülálló dolog. Ian MacKaye, a Minor Threat frontembere például a Dag Nasty tagjaival dolgozott, mielőtt megalapította volna a méltán kultikus Embrace-t, de az American Nightmare, vagy a 25 Ta Life is mind-mind korábbi roadok zenei vágyaiból nyertek létjogosultságot. Azt azonban senki sem gondolhatta a kilencvenes évek közepén New York keleti oldalán, hogy a Sick Of It All pakolóembere, a most vasárnap az A38 Hajón koncertező Toby Morse a zenén és a hardcore/punk üzenetén túl a családkép szempontjából is mintaadó példaképpé válik azok számára is, akik nem feltétlenül érzik magukénak ezt a szubkultúrát.

Olvass tovább

Rus-ska gyorstalpaló a Russkaja-koncert előtt

9613.jpg

Holnap, azaz április 20-án az A38 Hajón mutatja be új, Energia című nagylemezét az orosz-osztrák-magyar power-ska zenekar, a Russkaja, augusztusban pedig a legismertebb orosz együttesek egyike, a szikrázóan okos, kegyetlen ska-punkkal büntető Leningrad lép fel a Szigeten. Ennek örömére, és hogy ne álldogállj tanácstalanul, karba tett kézzel a küzdőtéren, hanem értőn bólogass, egy rövid hosszú és kimerítő, de annál izgalmasabb gyorstalpalóban bemutatjuk a rendszerváltás utáni orosz zenei színtér talán legérdekesebb szegmensét, az orosz ska-punkot. Történeti áttekintés, sok-sok eszméletlen muzsikával.

Olvass tovább