Andrej Kagagyejev zenész-galériavezető beszédet mond A csodálatoss malacorr c. kiállítás megnyitóján az A38 Hajón
Március 15-én lép fel az A38 Hajón Oroszország egyik legizgalmasabb rock zenekara, a NOM. A koncertet megelőzően, március 11-én nyitják meg az A38 Hajó kiállítóterében a NOM zenekarhoz szorosan kötődő szentpétervári Malacorr galéria kiállítását. A közelgő eseményekről Andrej Kagagyejevvel, a Malacorr galéria vezetőjével és a NOM zenekar frontemberével készítettünk interjút.
Új helyszínen indul az “unfake” témára épülő ARC közérzeti kiállítás
Sokáig húzódó bizonytalanság után idén új helyszínre került az ARC kiállítás. A kortárs realista műveket felvonultató közérzeti tárlat – melybe több éven keresztül az A38 Hajó is delegált zsűritagot – péntektől az Örs vezér útján látogatható, a képeken rá is lehet pillantani a kihelyezett plakátokra. Az idei témaválasztás hátteréről és a helyszínkeresés nehézségeiről kérdeztük az ARC kiállítás egyik alapítóját, Bakos Gábort.
Örmény, orosz, magyar, építészmérnök, zenész, festő: Gaya Arutyunyan
Gaya Arutyunyanról, a hazánkban is ismert örmény Deti Picasso és Wattican Punk Ballet zenekarok karizmatikus énekesnőjéről kevesen tudják, hogy építészmérnökként végzett és egyben remek festő is. Mióta Budapesten él és alkot, több csoportos képzőművészeti eseményen is részt vett, kiállított a K. Petrysgalériában, a Műveleti Terület Galériában, vagy az Art-In-Fusion sorozatban is szerepelt, de februárban lesz az első alkalom hogy, Belső Hangok címmel önálló kiállítást tart az A38 Hajón. A figuratív művészetben utazó Gaya képzeletbeli hősei között van aquitaniai kakasidomár, kétsarkú Napóleon-kalapba öltözött tiszt, Csing-dinasztiabeli szolgalány, baszk tengerész, vagy szentpétervári költő, akik egytől egyig belső hangokon beszélgetnek. A kiállított művek nagy része nem hagyományos vászonra készültek, hanem fapanelekre, kartonlapokra, vagy konyhai vágódeszkákra lettek festve. A február huszonegyedikei megnyitó előtt beszélgettünk vele Borisz Paszternakról, a saját életünkről való gondolkodásról, textúrákról és még sok másról.
Október 13-án nyílt és a hónap végéig tart nyitva Wahorn AndrásMesszemenő következtetések című kiállítása az A38 Hajó kiállítóterében. Az öt nagyméretű, kifejezetten ide festett képből álló tárlathoz “minifesztivál” is kapcsolódik, amin Wahorn két aránylag friss zenekara, a Wahorn Airport és a Tapasztalt Ecsetek is koncertet ad. Az előbbi tévéfelvétellel egybekötött fellépése előtt beszélgettünk a művésszel a zenéhez való viszonyáról, a közös életről és alkotásról Tüttő Kata festőművésznővel, és arról, hogy mi minden inspirálja jelenlegi otthonában, Mezőszemerén. Az interjú a december 2-án az M2-n adásba kerülő koncertfilmhez készült. A Tapasztalt Ecsetek október 23-án lép fel az A38 Hajó kiállítóterében.
DrMáriás legújabb, Kék Duna keringő című kiállítása január 28-tól február 15-ig tart nyitva stílszerű helyszínen, az A38 Hajó Dunán úszó kiállítóterében. A képek között úgy tényleg érezhetjük magunkat, mint egy sodró erejű keringő résztvevője, akinek fejében a magával ragadó ritmus hatására kimerevített pillanatok sokasága mosódik egybe. Akár egy bálban, sorsformáló hírességek keringnek egymás körül pazar műtermekben és csodálatosan felépített világokban. Gavallérok és géniuszok, hadvezérek és filozófusok, vallásalapítók és kalandorok ragadják el egy-egy pillanatra tekintetünket. A zenész-író-festő polihisztor fontos szereplője volt a január elejéig tartó, Ludwig Múzeumban rendezett Anarchia. Utópia. Forradalom című kiállításnak, nemrégen pedig a Wall Street Journal méltatta az alkotásait. DrMáriással a Kék Duna keringő kapcsán beszélgettünk a kiállítás tematikájáról, munkamódszereiről és rémálmairól.