Szabó Balázs Bandája | Tavaszköszöntő

Márciusban dupla koncert az A38 Hajón

Mozgalmas volt az idei év a Szabó Balázs Bandája számára: márciusban megjelent legújabb, Élet elvitelre című albumuk, amellyel turnéra indultak, majd két telt házas koncert keretében májusban bemutattak az A38 Hajón, júniusban a harmadik helyet érték el a Nagy-Szín-pad! tehetségmegmutatóján, felléptek fesztiválokon és vidéki nagyvárosokban, sorra adták telt házas koncertjeiket, és a már – szintén – telt házas évadzáró koncertjük után pedig már az is tudható, hogy jövőre az A38 Hajón köszöntik majd a tavaszt, két különleges koncerttel.

10387402_636907519724356_2673171826607212772_n.jpg

Olvass tovább

Syntax Orchestra | Filmzene, élőben

Interjú Nagy Krisztiánnal

Syntax Cinema Orchestra

A Syntax Cinema Orchestra Magyarország egyetlen mozizenekara, amely a legkülönfélébb filmek mellé játszik alapvetően rögtönzött dzsessz-zenét. A nyolcfős minibigband változatos hangszerparkkal rendelkezik, s különös sodrásba hozza hallgatóit, nézőit. A zenekar december 21-i A38-as koncertje kapcsán beszélgettünk a billentyűs-alapító Chris Allannel, azaz Nagy Krisztiánnal.

Olvass tovább

derTANZ | Van egy közösen groteszk világlátásunk

Interjú Kovács Gábor énekessel és Tornyos Ákos dobossal
derTANZ
Rafinált posztpunk: derTANZ

A budapesti derTANZ trió egyszerre minimalista és virtuóz, nyers és rafinált posztpunkja az utóbbi idők egyik legjobb magyar könnyűzenei produkciója. A derTANZ idézőjelbe téve és ellentmondásba keverve olvasztja egybe a punk, a metal, a stoner stílusjegyeit, már-már egyfajta (ön)ironikus posztpunk-színházat alkotva. A december 17-i Lydia Lunch & Big Sexy Noise koncerthez így keresve se lehetett volna hozzáillőbb előzenekart találni. A közelgő koncert kapcsán – amit a Cseh Tamás Program támogat – beszélgettünk a zenekar két tagjával, az énekes Kovács Gáborral és a dobos Tornyos Ákossal.

Olvass tovább

Tévé | Koncertfilmek ezen a héten

Fatoumata Diawara, Woven Hand, Braindogs, Karin Park, Frank Turner and the Sleeping Souls, Bin-Jip és Universal Indians with Joe McPhee

Az A38 Hajó a TV-ben eheti ajánlatai között: Fatoumata Diawara, Woven Hand, Braindogs, Karin Park, Frank Turner and the Sleeping Souls, Bin-Jip és Universal Indians with Joe McPhee. Pontos vetítési időpontok, rövid ismertetők és videórészletek a heti adásokból a hajtás után!

075.jpg

Olvass tovább

Andrey Pushkarev | A zenére fókuszálok, nem arra, hogy ki írta

Interjú az orosz deep-tech mágussal
Andrey Pushkarev
Mániákus lemezgyűjtő és maratoni szettek mestere: Andrey Pushkarev

Moszkva egyik legnagyobb lemezgyűjtője, az orosz deep-tech house szcéna alapköve, Andrey Pushkarev idén is visszatér az A38-ra, hogy egy több órás szeánsz keretében bemutassa, milyen zenékről is szólt számára az idei év. A Deepmix rádió volt rezidense órákig tartó szettjei alatt egy pillanatra sem veszti el a koordinációt, csak a zenefolyamra, a hangulatokra, a közönségre koncentrál. Mély, de egyben vidám zenéi egyből magával ragadják a hallgatóközönségét és mint egy jó karmester, reggelig tartó előadást vezényel. Mi pedig a december huszadikai szettje előtt kérdeztük ki őt kedvenc lemezeiről, az orosz klubszcénáról, a bakelitgyűjtemények fontosságáról és még sok másról.

Olvass tovább

Lydia Lunch | My Ultimate Rebellion Against the Harbingers of Death and Destruction Remains

An Interview with the No Wave Diva

lydia_lunch_by_jasmine_hirst_4.jpg

Lydia Lunch, one of the leading figures of the New York No Wave scene is back in Budapest with her Big Sexy Noise. Last year Lydia Lunch performed on the A38 Ship with her reminiscent project Retrovirus, now she is backed by the Gallon Drunk’s frontman James Johnston and the drummer Ian White. We interviewed Lydia about living, art, actual political issues and future plans.

Olvass tovább

Lydia Lunch | A halál és a rombolás előhírnökei ellen harcolok

Interjú a New York-i no wave nagyasszonyával
Lydia Lunch
“Két lábon járó pornográfia” (fotó: Jasmine Hirst)

Lydia Lunch, a New York-i no wave színtér nagyasszonya pályafutása során zenekarvezetőként először tavaly lépett fel Magyarországon. Akkor Retrovirus című friss lemezét mutatta be egy elemi erejű koncerten, most pedig december 17-én visszatér az A38 Hajóra, hogy másik nagy összegző lemezét, a Big Sexy Noise-ot játssza el az azonos nevű zenekarral. A Big Sexy Noise-ban a hajón idén márciusban fellépett Gallon Drunk két tagja kíséri. Tavaly készített interjúnk folytatásaként Lydia Lunch-csal az elmúlt év fejleményeiről, az amerikai külpolitikáról és az archiválás fontosságáról beszélgettünk.

Olvass tovább

Mélanie Pain | It’s Me, My Songs and the Audience

Interview with the fabulous Nouvelle Vague singer

The fabulous singer of Nouvelle Vague, Mélanie Pain on returns to the A38 Ship on the thirteenth of December to stun her audience – again. But she will also perform with one of the biggest Hungarian rock ‘n’ roll stars, Kiss Tibi, Quimby’s singer and Budapest Bár, a band specialised in modernising the Hungarian chansons of the 30s and 40s. Before this special meeting of cultures and generations, we asked Mélanie about his The Smiths-addiction, peforming in Budapest and about the differences of being in Nouvelle Vague and being a solo artist.

redcar-960x460.jpg

Olvass tovább

Jónás Vera | A megírás után új életet élnek a dalok

Interjú az A38-as koncert előtt

Jónás Vera
Experimentális, mégis popos, mély és megindító, ugyanakkor könnyen befogadható – leginkább így tudnánk jellemezni Jónás Vera zenéjét. A London és Budapest között ingázó énekesnő tavaly jelentette meg első, Game című bemutatkozó albumát, ezt követte idén a Wanted című EP. Persze Vera a két lemez között sem tétlenkedett – elindított egy utcai mobilstúdió projektet (Street Studio Project), együtt játszott a San Francisco-i Cello Street Quartettel és persze fellépett az A38-on, ahova december huszonhatodikán visszatér egy másik kiváló zenekar, a Pegazusok Nem Léteznek társaságában. Ennek kapcsán faggattuk az énekesnőt a személyes könnyűzene jelentéséről, az itthoni és a külföldi zenei felsőoktatási intézmények különbségeiről, hatásokról és rockzenekarokról.

Olvass tovább

PG Csoport | Lendületes rockműsorral készülünk

Beszélgetés Jantyik Zsolt dalszerző-frontemberrel

4986747511_c216527bb3.jpg

Évadzáró koncertre készül a nyolcvanas-kilencvenes évek legendás zenekara, a mai napig rendkívül aktív, debreceni PG Csoport: összegyűjtött egy csokor lendületes PG-dalt és megünnepli Jantyik Zsoltnak, a zenekar frontemberének és dalszerzőjének ötvenedik születésnapját is. A PG Csoport erre az estére olyan ismert zenész-vendégeket hív a színpadra (is), akikkel az elmúlt évtizedekben együtt koncertezett, gondolkozott, barátkozott, és Zsolt többnek – Artisjus- és eMeRton-díjasként – dalokat és szövegeket is írt. A december 10-i PG Csoport koncertről, az új lemezről és sok minden másról beszélgettünk a zenekar frontemberével, Jantyik Zsolttal. 

Olvass tovább