Oldal kiválasztása
Meszecsinka

Járják a világot: Meszecsinka

A saját meghatározása szerint „pszichedelikus világzenét” játszó Meszecsinka egyedülálló módon ötvözi a balkáni, bolgár, magyar népzenét a finom, éteri hangulatokkal. A kvartett egyik alapítója, Biljarszki Emil (a képen bal oldalon) egykor a Korai Örömben játszott, majd a tagság egy része által alapított Fókatelepben folytatta. Ez utóbbi énekesnőjével, Oláh Annamarival alakította meg az eleinte duóként, majd kvartettként zenélő Meszecsinkát. (A képen is látható további két tag Vajdovich Árpád bőgős és Krolikowski Dávid ütőhangszeres.) A tavaly második nagylemezét megjelentető együttes többször is fellépett már az A38 Hajón, ezúttal április 24-én játszik a lengyel elektro-etno zenekar, a Warsaw Village Band előtt. A koncert alkalmából kérdeztük Biljarszki Emilt a zenei hatásokról, turnékról és mostani tervekről. Az interjú végén pedig a tavalyi, Kinyílok című lemez is meghallgatható. A Meszecsinka fellépését a Cseh Tamás Program támogatja.

Szülőhelyed Bulgária, gyerekkorod Szovjetunió, jelenlegi lakhelyed Magyarország. Különböző világok, különböző hangzások, benyomások. Hogy tudod ezt egységesíteni a zenédben?

Volt időszak, amikor a sokféleség identitási problémát okozott, de ez régen volt. Az oroszt például így egységesítjük a magyarral:

A bolgárt pedig így:

Sokat jártok külföldre. Mesélj, merre voltatok és hogyan fogadták zenéteket!

USA, Kanada, Oroszország, Görögország, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Bulgária, Németország. Amerikában játszottunk menő New York-i klubban, philadelphiai jazzkocsmában, világzenei központban Torontóban, de magyar templomban és idősek otthonában is. Németországban felléptünk diszkóban és anarchista foglalt házban is. Bulgáriában egy tengerparti üdülőben a polgármester jelenlétében, aki azelőtt a helyi maffiavezérek testőre volt. Mindenhol más volt a fogadtatás és sok az emlékezetes pillanat. Kalandjainkról itt és itt olvashatsz.

Mik történnek mostanában a zenekarral?

Járjuk a világot. Két hete voltunk Németországban, Passauban és Magdeburgban. A hajós koncert másnapján innen 1100 kilométerre, Kasselben lépünk fel egy nagy világzenei fesztiválon. Május elején kiruccanunk Romániába, utána 12-én Bécsben, a Sargfabrikban játszunk. Nyáron játszunk a Beglika fesztiválon a bolgár hegyekben. Szeptemberben a magyar kultúra nagykövetei leszünk Dániában a Global Hotspots program keretében. Iskolákban és egyetemeken tartunk előadásokat a magyar kultúráról, zenéről, közéletről. A dánok nemcsak a hírekből szeretnének értesülni arról, mi történik a világban, ezért indították ezt a programot. Az előadássorozatot turné követi, az most van szervezés alatt. Eseménydús év lesz, a honlapunkon és a Facebookon folyamatosan beszámolunk a történésekről.

Nemrégiben a rajongóitoktól kértétek segítséget az új számok felvételéhez, sok felajánlás érkezett?

Nem csináltunk kampányt, csak kiírtuk a Facebookra. Néhányan adakoztak, és nagyon hálásak vagyunk nekik. Azért jobban örülnék, ha az emberek vennének zenét, és abból finanszíroznánk a lemezfelvételt.

Hogy tudod összeegyeztetni a Fókatelepet a Meszecsinkával? Mennyiben hat egymásra a két zenekar?

Bőgősünk tizenvalahány zenekarban játszik, ahhoz képest kettő nem probléma. Az igazi kérdés nem a Fóka és a Meszecsinka, hanem a munka és a zenélés összeegyeztetése. A két zenekar semennyire nem hat egymásra – különböző energiakonfigurációk, önállóan léteznek.

A tavalyi nagylemezről az volt a vélemény, hogy sokkal pszichedelikusabb, elszállósabb, mint az első. Mit várhatunk a nemsokára megjelenő új anyagtól?

Nyárig szeretnénk megjeleníteni online néhány új számot. Még nem végleges, mit és hogy, ezért csak tervekről beszélhetek. Lesz egy szám, amin Karen Arutyunyan, a Deti Picasso gitárosa vendégszerepel és szeretnénk legalább egy szabadabb, improvizatívabb kompozíciót felvenni. Minden próbán őrületes imprókat nyomunk, ha sikerül ezt stúdiókörülmények között is reprodukálni, nagyon élvezetes eredménye lesz. Kezdjük unni a konkrét számokat, jobban szeretünk hangulatokat teremteni.

[bandcamp width=650 height=300 album=3357309054 size=large bgcol=ffffff linkcol=de270f artwork=small]