Oldal kiválasztása

Lion's Way

A Riddim Colony április 29-én mutatja be negyedik nagylemezét az A38 Hajón. Ebből az alkalomból tegnap interjút közöltünk Gregory G Rasszal, a zenekar énekesével, ma pedig számról számra végigmegyünk a Lion’s Way című albumon, a zenekar dalkommentárjaival. „12 dal van a lemezen, ami a teljesség száma (12 óra, 12 hónap, 12 csillagjegy, 12 apostol, Izrael 12 törzse, 12 félhang egy oktávban satöbbi-satöbbi), így a sokféle stílus, hangulat és tartalom, ami megjelenik a lemezen, a valóság egyfajta teljességét mutatja így együtt” – mondta az interjúban G Ras. A lemezkommentárban pedig röviden bemutatják azokat a neves jamaicai vendégzenészeket, MC-ket is, akik a koncerten is fellépnek majd.

1. Lion’s Way

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=256240603]

A címadó dalhoz kint Jamaicán vettük fel az ottani új roots reggae mozgalom egyik legkiválóbb fiatal énekese, Micah Shemaiah részeit. Épp a mostani Riddim magazin (az egyik legmeghatározóbb reggae havilap) címlapján szerepel, ami azt jelzi, hogy a legeslegnagyobbak között tartják számon már most. Személyes jó barátunk, és a lemezbemutatón is fellép. Egyrést a rasta (mozgalom, életmód, lelki út) békés erejéről, másrészt a bennünk lévő oroszlán erejéről, a belső erőről szól a dal.

2. Soul Revolution

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=3366724299]

Elég egyértelmű a címből: a lélek forradalmára van szükség most, szól az üzenet. Csak az egyéni spirituális fejlődés vezethet valódi radikális társadalmi javuláshoz. Egy globális forradalom, amit nem a vak indulat, hanem a higgadt tudatosság vezet, nem zabolátlanul erőszakos, hanem nyugodt és békés, de megállíthatatlan.

3. Hold On

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=1597026915]

Könnyedebb, dúrosabb hangzású roots dal, de szintén komoly mondanivaló. „Tarts ki, mint egy harcos a csatatéren, aki helytáll a győzelemig.

4. Fall and Stand Up

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=896421132]

Az előzőre rímel a szintén jamaicai Derajah-val közös track, amire kint videoklipet is forgattunk. Az igazi sikerhez rengetegszer kell elbukni, és újra felállni, újra nekifutni, soha nem szabad feladni, erről szól.

5. Tenderness

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=492746822]

Érzelmes, és műfaja miatt valószínűleg a leginkább rádióbarát, csajos dancehall-dal gyengédségről, szerelmeskedésről. Azért ennél is érdemes figyelmesen hallgatni/olvasni a szöveget, előkerül a tantra, szexuális energia, valójában elég spirituális területre kalandozunk el itt is.

6. Summertime

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=1885617558]

A „legkomolytalanabb” darab a lemezen, jó kis táncolós szett. Forró nyári hangulat, jókedv, pajkosság, vicces szövegek. Amúgy röviddel a lemez elkészülte előtt még mindig nem volt meg ez a dal, csak G Ras részei. Amikor már majdnem lemondtunk róla, azért egy londoni-jamaicai haverunknak, az Európa-szerte híres, brutális hangú raggamuffin Blackout JA-nek elküldtük egy este, aki másnap reggelre visszaküldte majdnem teljesen készre megcsinálva az egészet. Gyakorlatilag kirázta kisujjból.

7. Full Moon Love

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=4105282253]

Igazi laza lovers szám, ami azért egy Rainbow Gatheringről is szól (nézzetek utána, hogy mi is az!), nyilván ahol… khm… jött az ihlet. Úgyhogy kifejezetten fontos társadalmi mondanivalót is rejt a dal, mivel a Rainbow mozgalom G Ras egyik nagy „szerelme”.

8. Stronger

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=874301845]

A címből egyértelmű az üzenet: „Erős vagyok, napról napra erősebb lélekben, mindenben, senki nem állíthat meg az utamon.” Motiváló dal, az egyszerű szövegű refrén gyakorlatilag egy inspiráló „reggae-mantra”.

9. Badmind

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=376736643]

Ebben a számban a másik durva hangú londoni-jamaicai barátunk, Dark Angel aka Mowty Mahlyka a vendégünk, akivel G Ras Londonban haverkodott és zenélt sokat. A riddim amúgy az egyik leghíresebb John Holt szám egyfajta dancehall remake-je, erre az ének jó pár részében is utalunk. Egy sok helyen elég mókás szövegű figyelmeztetés ez az irigyeknek, rosszakaróknak, mondván, hogy nem érdemes a mi fajtánkkal packázniuk. Mowty is ott lesz a lemezbemutatón az A38-on!

10. Helping Hand

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=1745025843]

Ezt a dalt G Ras egy londoni barátja hatására írta, aki autista gyerekeknek segít a jógán keresztül. Az önzetlenségről, a segítő szándék fontosságáról, a gyerekek, a fiatalabb generáció támogatásáról szól.

11. Jah Jah Love

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=2284741929]

„Isten szeretete.” Minden okkal történik, az élet (Isten, felsőbb erő stb.) mindig vezet, óv, segít, tanít, csak sokszor esetleg nem látjuk egyből, hogyan. Épp ezért ebben a trackben főleg alázatosságra intünk mindenkit, arra, hogy legyünk mindig hálásak az életért, hogy meglássuk a jeleket, amik visznek előre és felfelé, és átéljük a csodát minden nap, minden percben. Zeneileg elég eredeti a stílus, lépegetős-dubos, de nem annyira megszokott a ritmikája.

12. Rebel

[bandcamp width=100% height=42 album=3685923647 size=small bgcol=ffffff linkcol=de270f track=2405353064]

A legdubosabb szám az albumon, egyfajta meditációban akartunk mindenkit hagyni az album végére. A refrén eleje, és a harmadik versszak gerince egy Bob Marley szám feldolgozása, így tisztelgünk a mester előtt, aki idén éppen hetven éve született. Forradalmi attitűd, hogyaszondja: „Lázadó vagyok mindenhol, semmilyen igazságtalan társsadalmi rendszer nem fog lenyomni, mindig én leszek a saját életem ura.” Persze itt is az igazi szabadságharcról, a lélek felszabadításáról van szó. Hiszünk benne, hogy ez a spirituális lázadás az önzőség és tudatlanság normája ellen a legfontosabb ahhoz, hogy idejében jobb irányba tudjuk terelni együtt az emberiséget. Ezért is az utolsó szó a lemezen: „Rebel!” = Lázadj!

A duplaposzt első része, a Riddim Colony énekesével, Gregory G Rasszal készült interjúnk itt olvasható.