Oldal kiválasztása
Bulbs

Egyszerre dallamos és sötét: Bulbs

Az A38 blogjának Lajstrom rovatában a hajón fellépő, aránylag frissen alakult zenekarokat mutatjuk be rövid villáminterjúkon keresztül. Ezúttal a hazai indietronica egyik friss képviselőjét, a Bulbsot kérdeztük. Az index.hu dalversenyén, a Számban is döntős duó május 6-án az Adori Office társaságában lép fel az A38 Hajó tetőteraszán.

Kik?

Szipszer Szabolcs (szintik, dobprogramozás) és Krámer Veronika (ének) alkotja a duót.

Mit?

Electro-alternatív vagy indietronica elnevezés áll talán a legközelebb hozzánk. Egyszerre dallamos, sötét és kicsit torz is a zenénk.

Hogyan és mikor?

Sok éve zenélünk együtt, született számtalan dalkezdeményünk, de csak 2013-ra alakult ki a saját hangzásvilágunk. Akkor éreztük úgy, hogy végre megértünk a projektre, és megalapítottuk a Bulbsot. Az első komoly visszajelzést nekünk az index.hu dalversenye, a Szám 2015 jelentette, akkor döntősként sokan megismertek minket, és azóta az MR2-n is hallható a dalunk, az Ashore.

Elejétől fogva távzenélünk, a zene Gyöngyösön, az ének Budapesten születik, és emailen tartjuk a kapcsolatot főképp. Sok éve, a közös zenélésünk legelején elhatároztuk, hogy olyan zenét adjunk csak ki a kezünk közül, amit mi magunk is újra és újra betennénk a lejátszónkba. És ez nagyon szigorú elvnek bizonyul azóta is, hónapokig formálunk egy-egy dalt, és az is gyakran előfordul, hogy a finisben mondunk le róluk, ha nem vagyunk mindketten maradéktalanul megelégedve velük.

Példaképek?

Stílusunkra, zenei ízlésvilágunkra elsősorban az izlandi-skandináv electronica (Karin Park, Bloodgroup, The Knife, Asbjorn, KateBoy), valamint a Phantogram, Banks, a Chvrches hatott.

Kivel lépnétek fel az A38-on?

Az előbb említett zenekarok közül bárkivel nagy élmény lenne fellépni, vagy például a Broods előzenekara is szívesen lennénk.

Tervek, álmok, rémálmok?

​Terveink: a szokásosak. Számokat írni, klipet készíteni, koncertezni. ​Álmok: megélni, hogy kialakul egy stabil közönségünk, ami ismeri és szereti a dalainkat, és számít ránk. Rémálmunk, hogy cserben hagy minket színpadon a technika, vagy hogy nem tudunk annyit időt tölteni zenéléssel, mint szeretnénk.​ Bár ez utóbbi sajnos gyakran előfordul.