Oldal kiválasztása
Blues és rock 'n' roll: The Luckies

Blues és rock ‘n’ roll: The Luckies

Az A38 Hajó a TV-ben eheti ajánlatai között: Sóley, Beck Zoltán, The Luckies, Kolorful, Jaga Jazzist és még mások. Pontos vetítési időpontok, rövid ismertetők és videórészletek a heti adásokból a hajtás után!

Január 18., hétfő, 23.20 (M2), Az A38 Hajó színpadán: Beck Zoltán

Beck Zoli a 30Y énekese, dalszerzője, aktív résztvevője a Rájátszás koncertsorozatnak, illetve a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója. Ezúttal a Dalszerzők az A38 Hajón sorozatban válogatott gazdag életművéből, és beszélt saját szerzeményeinek történetéről.

Január 18., hétfő, 03.00 (M2), Kulisszák mögött az A38 Hajón: Punnany Massif

Hogy miféle zenekar a Punnany Massif? Pár szóban talán így lehetne összefoglalni: fifikás lírika, robbanékony hangminták, harmonikus hangszeres játék és büszkén vállalt lokálpatrióta attitűd a Mecsek (leg)aljáról. 10 fős élőzenekari felállásuk végigturnézta az országot, meghódította Isztambult, 5 új klip mellett kidobta várva-várt második nagylemezét, majd 2011-ben egy huszáros rohammal bevette Pécs szuperakusztikájú koncerttermét, a Kodály Központot, ahol kórussal, vonósokkal, fúvósokkal és táncosokkal és egy Kölesferivel kiegészülve majd’ százan léptek színpadra. A sok munkának be is ért a gyümölcse: a Punnany lett az MTV zenecsatorna idei EMA-szavazásának egyik jelöltje a ’Legjobb Hazai Előadó’ kategóriában! A csapat magját alkotó, termékeny zenei kollektíva továbbra sem nyugszik: tavaly ősszel jött ki a Shen Kick folytatásaként is felfogható, 8 számos Sun Kick kislemez. A nyári ízekkel átitatott napfényes hangulat-pakk egyik ’legfílingesebb’ dala, az ’Élvezd’ egyből közönségkedvenc lett, a városkánk irányában vállaltan elfogult ’Pécs Aktuál X’ c. nótához készített, helyi zenészeket is szép számban felvonultató videoklipre pedig záporoznak a szakma és a közönség elismerő szavai.

Január 19., kedd, 23.20 (M2), Kulisszák mögött az A38 Hajón: The Luckies és Kolorful

A Szerencsések, vagyis a The Luckies együttes a budapesti zenei klubélet egyik legdögösebb ígérete, akik a blues-tól a rock and rollig játsszák azokat a már bevált hangzású és világú számokat, amelyek egy önfeledt kikapcsolódáshoz a legalkalmasabbak. A Kolorful zenekar dallamos popzenei irányzatot képvisel. A kísérletezés korszaka után mára saját bevallásuk szerint leginkább a brit pop hagyományait követik, amit világzenei motívumok és elektronika fűszerez. Szövegeikben Ady- és József Attila sorok is megbújnak, tehát a magyar szöveghagyományhoz is kapcsolódnak.

Január 19., kedd, 03.00 (M2), Az A38 Hajó színpadán: Beck Zoltán

Beck Zoli a 30Y énekese, dalszerzője, aktív résztvevője a Rájátszás koncertsorozatnak, illetve a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója. Ezúttal a Dalszerzők az A38 Hajón sorozatban válogatott gazdag életművéből, és beszélt saját szerzeményeinek történetéről.

Január 20., szerda, 23.20 (M2), Az A38 Hajó színpadán: Sóley

A törékeny izlandi énekesnő és multiinstrumentalista, Sóley Stefánsdóttir a 2011-es év egyik legnagyobb felfedezettje volt. Björkből, Zola Jesusból, Laurie Andersonból összegyúrt finom elektronikája, elmélyült, befelé űrhajózós, melankolikus hangulatú, de mindig felemelő zenéje, érett hangja villámgyorsan rengeteg rajongót szerzett neki.

Január 20., szerda, 03.00 (M2), Kulisszák mögött az A38 Hajón: The Luckies és Kolorful

A Szerencsések, vagyis a The Luckies együttes a budapesti zenei klubélet egyik legdögösebb ígérete, akik a blues-tól a rock and rollig játsszák azokat a már bevált hangzású és világú számokat, amelyek egy önfeledt kikapcsolódáshoz a legalkalmasabbak. A Kolorful zenekar dallamos popzenei irányzatot képvisel. A kísérletezés korszaka után mára saját bevallásuk szerint leginkább a brit pop hagyományait követik, amit világzenei motívumok és elektronika fűszerez. Szövegeikben Ady- és József Attila sorok is megbújnak, tehát a magyar szöveghagyományhoz is kapcsolódnak.

Január 21., csütörtök, 23.20 (M2), Kulisszák mögött az A38 Hajón: Jaga Jazzist

A skandináv nu jazz rengeteg nagyszerű zenekara között is zászlóshajó a húszéves elektro-spacerock-jazzbigband, a Jaga Jazzist. Az egykor még a tizenéves Horntveth testvérpár által alapított, rendkívül változatos zenét játszó együttes a kerek évfordulót új lemezzel, díszdobozos életműkiadással, és természetesen nagyszabású turnéval ünnepelte meg.

Január 21., csütörtök, 03.00 (M2), Az A38 Hajó színpadán: Sóley