Oldal kiválasztása

NYHC-legendák Budapesten: az A38 Hajón lép fel a viharos történetű Cro-Mags

Június 27-e pirosbetűs nap az A38 Hajó naptárában: végre eljön hozzánk a New York-i hardcore szcéna egyik legendája, a Cro-Mags. A koncertre készülve telefonon értük utol az éppen egy Ironman-versenyen részt vevő John Joseph énekest.

A Cro-Mags utoljára tizenkét éve játszott Magyarországon. Pontosabban akkor Fearles Vampire Killers néven voltatok itt, nem Cro-Magsként. Miért?
Azelőtt pár évvel Harley visszajött a zenekarba és elkezdte kavarni a szart. Nem akartunk már több fejfájást ebből, ő kiszállt, és mi felvettük az új nevet. Játszottunk néhány Bad Brains dalt is azon a turnén, ezért nem akartuk magunkat Cro-Magsnek hívni. Emlékszem, hogy amikor legutóbb voltunk Magyarországon 2006-ban, nálatok néztük meg a Boratot, akkor jött ki a film. Szabadnapunk volt, beültünk a moziba megnézni, szétröhögtük rajta magunkat.

Idén 25 éves a Near Death Experience, az utolsó Cro-Mags album, amelyen te énekeltél. Mi jut eszedbe az album készítéséről?
Az Alpha Omega turnén Harley gyakorlatilag lenyúlta az összes kibaszott pénzünket. Több mint 16.000 dollár tűnt el a bankszámláról, amit ő kezelt. Akkor esett szét a banda, amikor rájöttünk erre. Heroinfüggő volt, cuccra költötte a pénzt, amit a zenekartól lopott. Akkor lett egy új zenekarom, amivel a Century Mediához szerződtünk. Át akartunk menni a Roadrunnerhez, de a Century nem engedett el minket. Így be kellett fejeznünk a Near Death Experience albumot a Cro-Magsszel, amivel lenyomtunk egy USA-és EU turnét is. Az úton fenyegetett meg Harley, hogy ha továbbra is a Cro-Mags nevet használjuk, felnyom engem szökevényként a szövetségi kormánynál. Végül be is köptek, a rendőrök betörték a lakásom ajtaját, de szerencsére nem voltam otthon. Ez az igazi története annak a lemeznek. Harley azt állítja, hogy az ő szellemi tulajdona a Cro-Mags név, pedig nem. Ezt a nevet használjuk nélküle már a ’90-es évek eleje óta.

Az aktuális turnétok World Peace Can’t Be Done néven fut. Maradt bennetek bármennyi optimizmus elnézve a jelenlegi (világ)politikai helyzetet? Mi ad nektek erőt manapság?
Vannak pozitív üzenetek, amelyekből meríthetünk. Meditálok, edzem, igyekszem egészségesen étkezni. Emellett üzenetek ezrei érkeznek hozzánk, amelyek erőt adnak a folytatáshoz. A hétköznapokban azon vagyok, hogy segítsek a rászorulóknak, nyitottam egy új yoga központot is, de ezeket nem dicsekvésként mondom – azt teszem, amit jónak látok. A turnét egyébként azért hívjuk így, mert ahogy a szereplők próbálják elérni a világbékét, egy nagy vicc. Nem akarnak békét, háborút akarnak! Az a motivációja a hadügynek és a gyártóiparnak, hogy káoszt generáljanak és fegyvereket adjanak el. Ki pénzeli őket, ki áll az egész mögött? Bankárok, uzsorások, kartellek. Ők irányítják a világ kormányait. Utóbbiak pedig csak arra törekszenek, hogy megosszanak és uralkodjanak. Azok kerülnek hatalomra, akiket odatesznek: nem Trump, Obama vagy Clinton irányítanak, ők csak bábok.

Evezzünk könnyedebb vizekre: mi újság a másik zenekaroddal, a Bloodcuttal?
Az egyik tag nagyon sok szart kavart benne. Nem Joey, nem Nick és nem én – találjátok ki, ki volt. Harley után már nem akarok ugyanazokkal a problémákkal vergődni. Elég volt már a csalásból, a lopásból és a hazugságokból. Joey-val és Nickkel egyébként jóban vagyunk, sűrűn beszélünk. A másik egyén… eltökéltnek és jó embernek mutatja magát, de az csak parasztvakítás. Nem akarok belemenni a részletekbe és ujjal mutogatni sem, de igaz ami igaz: ugyanazt csinálta meg velünk, amit más zenekarokkal is korábban. Az Evolution of a Cro-Magnon könyvemben leírtam az egészet. Nem izgat, ha valaki mást hisz. Nincs nekem időm erre. 56 leszek, jó dolgokkal akarok foglalkozni. Hamarosan megjelenik egy dokumentumfilmem az egészséges életről, és jön egy újabb könyvem is a pozitív hozzáállásról. Nem vagyok zseni, csak próbálom megosztani másokkal a tudásom. Azt teszem bele a könyvbe, amit 1981 óta összegyűjtöttem a pozitivizmusról.