Csend | drMáriás

Fagyos csend öleli körbe a hajót. Fájó, szokatlan, megdöbbentő érzés megélni ezt. A zene, a művészet, a szórakozás szinte Noéi bárkája olyan a vidám, harsány, életörömtől sugárzó hangok és zsivaj nélkül, mint virág illat, város építészet, ember mosoly, élet értelem nélkül. Látjuk, tudjuk, hogy nem tűnt el, hisz ott van előttünk, s mégis csak délibábként, ígéretként, elérhetetlen boldogságként lebeg a vízen, s mi attól tartunk, elúszik előlünk örökre, akár egy álom. drMáriás írása.

Nem először éljük meg ezt a furcsa, fenyegető, valószerűtlen érzést. 2010-ben az árvíz emelte olyan magasba a hajót, hogy elérhetetlenné vált a számunkra. A hihetetlen erő, amely az ismeretlenből jött a legeslegegyszerűbb módon, magát megduzzasztva szüntette be mindennapos zenés fesztiválunkat, s lakatta be a hajót kacsákkal, hordalékkal, s mérhetetlen mennyiségű vízzel. Aztán miután kitombolta magát, levonult, mi pedig visszafoglaltuk.

A hajó legénysége a kényszerű csendnek nem örül, hisz munkája és ünnepei helyszínét és közegét sajátítja ki valami más. Azonban teszi változatlanul a dolgát, s noha közönség nincs – hogy senki se fertőződhessen meg – mégse állt meg az élet. Folytatódnak irodalmi és zenei műsoraink, s jutnak el a közönséghez élő közvetítés által. A stúdiókban hangfelvételeket kevernek, koncertfelvételeket vágnak tévéadásokká, adminisztratív és karbantartási munkákat végeznek. A hajós legénység többi tagja pedig a szárazföldről segíti a munkát, hogy addig se maradjunk zene és művészet nélkül, s ha majd elmúlik a vész, fejest ugorhassunk ismét a munkánkba, szeretett helyszínünk mozgásterébe, magába a jóba.

S hogy mire jó egy ilyen időről-időre visszatérő kényszerszünet? Hogy rádöbbenjünk arra, mi is a valóban fontos az életünkben. Lemossa rólunk az ár a felesleget, a kényelmet, a fásultságot, az értetlenséget, a félreértéseket, hogy később, akár egy böjt után visszakaphassuk régi életünket. Rádöbbenve, hogy mindez csak akkor működik jól, ha minden tehetségünket, szolidaritásunkat, szeretetünket beleadjuk, mert akkor újra felcsillan előttünk az olajozottan megannyi helyszínén párhuzamosan működő hajó, ami számunkra maga a győzelem.

Nagyon örülünk, ha addig egy kicsit szurkoltok nekünk, mert most igazából nagy bajban vagyunk. De azt is tudjuk tapasztalt hajósokként, hogy viharok jönnek és mennek, s a fagyos szélcsendek után még hatalmas örömünnepek lesznek.

Mi szurkolunk nektek. Nem kicsit, hanem nagyon! Hogy ez az új világpestis semmi kárt ne tegyen bennetek. S visszavárunk Benneteket. Hogy minél előbb hatalmas zenebonát csapva elűzzük együtt a fagyos csendet.

Leave a Comment