AGAVOID | Ébren álmodni

A 2015 nyarán megalakult, immáron kvartettként működő AGAVOID már a KERET tehetségkutatóján, első koncertjükön megnyerte a szakma egyöntetű figyelmét. Tavaly júniusban megjelentették bemutatkozó lemezüket, CĀSUS címmel, és azóta aktívan koncerteznek. A pszichedelikus alapokból határozottan, de finoman építkező zenéjüket az elektronika, a hangminták, elektronikus ritmusok nem megszokott használata jellemzi, ezt öleli meg az élő basszusgitár és az éteri vokálok, képekkel variáló szövegek. Nyitottságuk, a zene iránt érzett tiszteletük és a stúdiót játszótértként használó szemléletük az egyik legizgalmasabb kísérleti zenekarrá keresztelte őket. Így nem volt kérdés, hogy a Ten Years Before és a BUSH – Budapest Showcase Hub friss és izgalmas hazai és külföldi előadókat bemutató sorozatának keretében ők is vitorlát bontanak majd: június harmincadikán a Kaktus és a román Helen társaságában koncerteznek majd a tetőteraszon.

Meséljetek a kezdetekről, hogyan és mikor alakult a zenekar?

Mindannyian zenekart szerettünk volna külön-külön, próbálkoztunk más formációkban több-kevesebb sikerrel. Aztán végül egymásra találtunk a Keleti Blokk falai között, és pár lelkes beszélgetés után becsatlakoztunk egy próbaterembe. 2015. tavaszán kezdtünk el zenélni először együtt, majd ősszel a rengeteg jamelésből létrejött anyagból összeálltak az első számaink.

Hogyan definiálnátok a hangzásotokat valakinek, aki még nem hallott titeket?

Elektronikus, de élő hangszeres; paszteles, de eklektikus; barokk, de minimál; álmodozó, de határozott.

Huszár Kristóf Christopher Waver néven ad ki szólóalbumokat, Dalma pedig énekelt többek közt az Isle Of Man több számában is. Mit kaptok az ilyen, Agavoidon kívüli projektektől? Mennyit hoztok be vissza a zenekarba belőlük?  

Dalma: Fontosnak tartom az együttműködéseket, nyitott tudok lenni új dolgok létrehozásában. Mindig kíváncsivá tesz, hogy mik robbanhatnak ki az ilyen munkálatok során. Általában van egy kialakított kép egy adott projekttel kapcsolatban, viszont teljesen más ízek is előkerülhetnek a hangulatok keveredésével. Abszolút építő jellegűnek tartom minden szempontból.

Kristóf: Több zenei projekttel próbálkoztam már életem során, a szólóban, hálószobában zenélés az egész kiskortól jelen van. Viszont már rég óta, még az AGAVOID előtti időkben is komponáltam zenekaros elképzeléseket, mindig ott volt a vágy, hogy más emberekkel együtt adjunk elő. Sokszor nem tudom, hogy egy apró dallam, vagy ötlet végül AGAVOID vagy szóló dolog lesz, de próbálom irányítani a csatornákat, definiálni, hogy hol mi működhet jobban. Sokszor sokkal egyszerűbben tudunk haladni zenekarként komponálás szempontjából, mert mindenki hozzáadja a részét, egyedül pedig még a kontrollcsoport is én vagyok.  

  

Nemrég trióból kvartetté bővültetek: csatlakozott hozzátok a Bozo gitárosa, Vincenzo Pellechia. Mi állt a döntés hátterében és hogyan változott ennek hatására a hangzásvilágotok?

Összhangzásában ugyan különlegesebb érzelmeket lehet előhozni szoftveresen, viszont élőben nem volt mindig örömteli egy korábbi programozására játszani. Már egy éve játszottunk trióként közösen, de közben éreztük, hogy sokkal nagyobb szabadságot adhatna, ha egy negyedik fej gondolná oda a ritmikákat. Végül Vincenzo talált ránk, akivel már az első próbák során működött a kémia, és az akusztikus dobfelszerelés mellett elektromos dobpadot is beépített Vincenzo a kit-be, emiatt megmaradhatnak a különcebb hangzásvilágok is.

Megváltozott emiatt a dalírás folyamata? Egyáltalán, hogy születnek az Agavoid számok?

A dalaink folyamatos kisérletezés, kütyüzés, felvételezés során jönnek létre, sokat jamelünk, aztán jön a válogatás, radírozgatás, átalakítás, újrafelvétel, agonizálás, megutálás, újra megszeretés (és ezek körbe-körbe). Eddig minden szám teljesen máshonnan indult, valamelyikünk bedobott egy ötletet, dallamot, szöveget, egy különleges megoldást, hogy hogyan is lehetne, aztán ezeket kezdtük kibontogatni. Vincenzoval eddig a koncert setupon, és az eddigi számok kvartetbe átépítésén dolgoztunk, most a nyáron tervezünk komolyabban leülni új számokon dolgozni.

Kicsit több, mint egy éve jelent meg a debütalbumotok, a CĀSUS. Ennyi idő elteltével változott a dalokhoz való viszonyulásotok, átalakult a lemezről alkotott véleményetek?

Azóta már rengetegszer újra és újra megismerkedtünk a számokkal, több féle környezetben, hangulatban. Erős lenyomata annak az időszaknak. Minden koncerttel újjáépülnek, értelmeződnek ezek a dalok, érdekes, hogy mindig másik lesz a kedvenc, és másik ami kevésbé. Van, hogy megunjuk az egészet, máskor teljesen frissnek hat. Akárhányszor betesszük a lemezt, előjön, hogy mit hogyan lehetett volna, és hogy hogyan tudnánk jelenleg megvalósítani, de összességében elégedettek vagyunk vele.

Pár napja jelent meg a legújabb számotok, a Moldavite, valamint a hozzá kapcsolódó klipp is. Meséljetek ezekről, mit érdemes tudni róluk?

A szám 2016 utolsó hideg hónapjaiban kezdett körvonalazódni, nagyon sok iteráción átesett azóta. A zenekarban az éber álmodás hosszú ideje téma, sokszor előkerül beszélgetések közben. A szöveget Dalma e köré szőtte, a borítókép is erre reflektál. Ha meglátod a kezeidet álmodban, akkor nem tudod megszámolni az ujjaidat, és ez előhozhatja a ráeszmélést, hogy álmodsz, és képes lehetsz valamilyen formában irányítani a történéseket. Zeneileg is próbáltuk ezt a ráeszmélt állapotot megfogni, felsejlő hangminták, meglepő helyekről előbukkanó hangok, amik a folyamatos változás érzetét keltik, hogy mindenki a saját gondolati világába, mozgáskultúrájába tudja belehelyezni a dalt. A kisfilmet Ladocsi András és Németh Viktor készítette Hanga Czedulás, a Magyar Nemzeti Balettintézet és kedves növendékei közreműködésével.

Az Agavoid esetében mindig is volt egy markáns, erős vizuális világ. Ha bárkit felkérhetnétek, hogy rendezzen nektek klipet vagy háttérvetítést, kire esne a választásotok?

Nagyon szeretjük azt, amikor több művészeti ág összefonódik, egymást segítve. Szeretnénk még több kollaborációt fiatal feltörekvő művészekkel, akikkel együtt tudunk egy közös világot kialakítani. Nincs konkrét személy akit megneveznénk, sokkal inkább egy olyan embert keresnénk, aki a zenekar részeként, barátként tud velünk együtt gondolkozni, audio-vizuálisan.

Idénre már teljesült a vágyatok, hogy szabadtéren, természetes környezetben játszhassatok, például a Kolorádón. Miben volt más élmény, mint egy beltéri fellépés?

A zenekarból mindnyájan természet szerető emberek vagyunk. A stúdiózással is sokszor az a probléma, hogy egy szobában vagy bezárkózva, és az összes ötletet, inspirációt ugyanazon a széken ülve kell előhoznod. Ugyanez a koncertezéssel, jót tesz a környezetváltozás, a friss levegő, természetes fények, a fák látványa nagyon inspiráló tud lenni. Kolorádón kora esti időpontban játszottunk, még világosban, jó volt látni külön-külön a közönség reakcióit, arckifejezéseit.

Egy ideális koncerten, amikor minden a terv szerint alakul, mit szeretnétek, hogy mit vigyen haza a közönségetek magával?

Szeretnénk kicsit mélyebbre mászni annál, hogy puszta mozgási energiává alakuljon át a hallgatókban a zenénk. Szövegileg, hangzásilag is képekkel dolgozunk, először az elmét, és csak utána a testet szeretnénk megmozgatni. Ha a koncert után valaki odajön, és azt mondja “fless volt” akkor jó úton járunk. 

Tervek, álmok, rémálmok?

Minél több helyszínre eljutni, fejlődni, tapasztalni, zenéléssel körbeutazni a bolygót. Nem írunk rémálmot, mert azzal már létrehozzuk a lehetőségét, hogy megtörténjen.

A cikk elkészülését a Cseh Tamás Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.