Oldal kiválasztása
"Összecsiszolódtunk, mint egy drágakő": KIES

„Összecsiszolódtunk, mint egy drágakő”: KIES

Szeptember tizenhetedikén az A38-on mutatja be első lemezét a 2015-ben alakult modern grunge-os és classic rockos elemekkel is bátran játszadozó vagány KIES. A Kaland Az Élet meghallgatásával viszont nem kell eddig várni, a zenekar ugyanis úgy döntött, hogy – akárcsak az estére szintén egy új lemezzel készülő AWS – a hajó blogján még a koncert előtt meghallgathatóvá teszi az albumot, hogy szombaton már a közönség is velük együtt üvölthesse a szövegeket. A hajtás után tehát meg is hallgatható mind a tíz szám.

 A tíz tracket tartalmazó albumról már ismerhetjük például a Nem a világ vége című dalt, melyet egy videoklippel nemrég mutattak be a srácok, vagy a Tűz, víz, repülőt is, melyhez szintén készült egy gitártörős videó.

A zenekar élete az elmúlt időszakban alaposan felpörgött, hiszen az érkező album és a friss klip mellett a nyári fesztiválszezont is egy igazi nagy durranással zárták: augusztus 24-én az Enter Shikari vendégeként léptek fel a Barba Negra Trackben. Eközben pedig újabb videójukat is elkezdték forgatni, mely a címadó, Kaland az élet című dalukra készül. Sőt, vadonatúj zenekari merch is készül, amit a lemezzel együtt be is lehet majd szerezni innen.

A szeptember 16-án megjelenő lemez egyik különlegessége, hogy az Add ki magadból című tracken a Fish! frontembere, Senior Hal, vagyis Kovács Krisztián is közreműködik. Másnap pedig egy duplalemezbemutatót tartanak a Hajón, hiszen az AWS is új lemezzel jelentkezik – amit ők is a blogunkon mutattak be.

kies_kaland_az_elet_front_cover

A Kaland Az Életről a zenekar tagjai a következőt nyilatkozták: „Ez a lemez egy körkép a csapat elmúlt egy évéről. A megalakulástól egészen mostanáig. Mivel teljesen más zenei környezetből jövünk, ezért össze kellet csiszolódnunk. Ez a dalszerkezetektől a tempókon át mindenre igaz volt. Nyílván az emberi részére is, de ez a „szokásosnál” gyorsabban sikerült, és ez a tempó átterjedt mindenre. A koncepciónk is az volt, hogy mindent a leggyorsabb legegyszerűbb módon valósítsunk meg. Nem ültünk órákat dalokon, ezért egy elég nyers, ösztönös hangzás valósult meg a lemezen. Érdekes egyébként a trackek közti kontrasztokat figyelni mondjuk egy ’Add ki magadból’ illetve a ’Fejjel a föld felé’ között. Ezek azok az ellentétek, amitől a lemez változatos lesz szerintem.”