Oldal kiválasztása
Zimmerman

Belga retropop a Balthazar basszerétől: Zimmerman

A februárban szintén Budapesten (az A38 szervezésében az Akváriumban) fellépő Kensington mellett a De Staat az izmosodó holland poprock-színtér másik nagy sikersztorija. Az együttes még indulásakor, hét éve lépett fel az A38 Hajón, február elsején pedig igazi sztárzenekarként tér vissza, négy irgalmatlan sikerű nagylemezzel és jó pár nagy slágerrel gazdagabban. Az előzenekar pedig egy nem túl ismert, de annál jobb belga együttes lesz, a Zimmerman. A Zimmermant az A38-on régebben már fellépett Balthazar egyik tagja hozta létre, és a fiatal zenekar éppen ma jelentette meg első lemezét, az Afterglow-t. A lemez most az A38 blogján teljes egészében meghallgatható.

A Zimmerman aránylag új és ismeretlen zenekar, cseppet sem ismeretlen frontemberrel. Simon Casier járt már az A38 Hajón is, a belga kamarapop-üdvöske, a Balthazar (velük itt interjúztunk) basszusgitárosaként. Ebből a tényből, és abból, hogy a Zimmerman Bob Dylan igazi neve, nagyjából kitalálható, hogy milyen zenéről is van szó. A legjobb értelemben vett retro-pop ez, amely sokat merít Dylanből, de emlékeztet a Stroke vagy az Eels elegáns és ízléses retrójára, ám éppúgy van benne a Balthazar mértéktartóan hangszerelt zenéjéből.

A trió első lemeze, az Afterglow itt teljes egészében meghallgatható.

Emitt a lemez egyik dalához, az I Don’t Want It That Badhez készült videóklip:

LIVEUROPE
A program támogatója a tizenhárom európai klub összefogásából létrejött Liveurope, amelynek célja, hogy összehangoltan segítse fiatal európai tehetségek nemzetközi érvényesülését.

Liveurope

A klip érdekessége, hogy rendezője a nagyon fiatal belga filmes, Victor Van Rossem, aki tavaly készítette el végtelenül szórakoztató road movie dokumentumfilmjét, a Neal D Retke for Presidentet. A film egy hosszú kutatás története, amelynek során Van Rossem nyolcezer kilométert utazott, hogy egy másik kontinensen megtaláljon egy embert, akit a Facebook tök ismeretlenül ismerősének javasolt.