Oldal kiválasztása

A 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál idén október 4. és 20. között zajlik a főváros több helyszínén, három programjának az A38 Hajó ad otthont. Kamondy Ágnes Pest fölött az ég c. új projektét mutatja be október 5-én, 6-án az éteri Lisa Morgenstern tér vissza a fedélzetre a tavalyi Piano Day után. Október 17-én a holland lantművész, Jozef van Wissem ad ritkán hallható filmzenekoncertet.

Kamondy Ágnes: Pest fölött az ég

Kamondy Ágnes neve ismerősen csenghet az Európa Kiadóból, a Kolindából, az Orfeo zenészcsoportból, dolgozott az MTA Népzenekutató Intézetében, valamint Orkesztra Luna néven alapított zenekart. Számtalan produkcióban vett részt zeneszerzőként, zenészként és színészként is. Zenéi az Új Színház, a Radnóti Színház, a Vígszínház, valamint a Nemzeti Színház előadásait gazdagítják. Dalok Közép-Nirvániából c. szerzői lemeze a 80-as, 90-es évek budapesti undergroundjának állít élő emléket. Október 5-én ismét kivételes élményt állít színpadra Pest fölött az ég címmel; a produkció ígérete szerint elgondolkodtató új dalok hangzanak el a koncert során.

Lisa Morgenstern: Chameleon

A bolgár gyökereit nem feledő, Berlinben élő zongorista és énekes-dalszerző Lisa Morgenstern a klasszikus és a könnyűzene kombinálásának mestere. Különleges énekhangja simogat, egyszerre drámai és fesztelen, és talán balett-táncos múltjának köszönheti könnyedségét. Zenei spektrumát a producer-csellista Sebastian Plano segítségével szélesítette, az ő közreműködésével rögzítette Chameleon c. új albumát, melyen a letisztult zongoraszólamok mellett barokkos hangulatú szintipopot is találunk. Ezt a sokszínű világot mutatja be október 6-i koncertjén is, a teljes új anyagot YouTube-on itt, Spotify-on itt lehet meghallgatni.

Jozef van Wissem: Only Lovers Left Alive

Jozef van Wissem, a 21. századi lantművész középkorból származó hangszerével és izgalmas zenéjével elrepít a múltba, közben mégis aktuális marad. Ezt a fajta ambivalenciát fejlesztette tökélyre Jim Jarmusch-sal karöltve, a rendező 2013-as Halhatatlan szeretők c. filmjének zenéjét Wissem komponálta, munkáját Cannes-ban díjazták. Játékával rendkívüli intenzitású, misztikus, sötét, melankolikus univerzumot teremt, melyet október 17-én tár a magyar közönség elé egy ritkán hallható filmzene programmal. Jozef van Wissem negyedszerre tér vissza a Hajóra, hangolódásképp hallgassátok meg 2016-os koncertjét!