A38 Home Tunes #7 | iamyank

Home Tunes-szériánk hetedik szelektora Iamyank, ő mesél – a korábbi részekhez képest kicsit rendhagyó módon – felejthetelen A38-as emlékeiről, meghatározó momentumokról és elúszott pillanatokról. Beavat a backstage titkaiba és bemutatja, mely felvételeket pörgeti YouTube-csatornáinkról. A sorozatban korábban olvashattatok az Esti Kornél, Szabó Benedek vagy akár Apey kedvenceiről.

Emlékszel még, milyen élmény volt először a fedélzeten játszani?
Vidéki zenekarként a teraszon hoztuk össze életünk legnagyobb bevételét teljesen indokolatlanul: nagyon kicsi közönségünk volt, de kifogtunk egy nagyobb csoport turistát, akik megduplázták a jegybevételt, el sem hittük. A gyomorban először játszani hihetetlen volt. Kicsik voltunk, soha nem sürgött körülöttünk ennyire gondoskodó stáb, ennyire profi technikával, és soha nem éreztem még magam alatt ennyire dübörögni, amikor megtapostam a lábdobot. Szerintem minden magyar zenekarnak óriási mérföldkő, amikor először arra a színpadra lép.

Bár a választás nehéz volt, Yank mégis előhúzott a rengeteg emléke közül néhány felejthetetlen koncertet, kihagyott ziccert vagy kedvenc felvételt:

Dillinger Escape Plan (2017)
Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy az utolsó DEP koncertet kihagytam. Sok-sok éven keresztül kísért és bontogatta azt a mazsolányi világot, amit a zenéről gondoltam tinédzser koromban. Ismerősök beszámolói alapján viszont egy történelmi momentumot képzeltem el, ami örökre megmarad a fejemben.

Sajnos ez is azon koncertek egyike, ami akkor, amikor történt, még nem ismertem a zenekart, így nem jutott el hozzám, pedig nagyon közel jártam: ekkor már bőven könyékig túrtam a kottákban, a vonós hangszerelésben és ebben a furcsa, új – a sajtó által előszeretettel modern klasszikusnak bélyegzett – irányban. Ezt a felvételt gyakorlatilag teljesen véletlenül találtam meg annak mentén, hogy az Echo Collective gyakran dolgozott Johann Johannsonnal (erős hatásom az elmúlt 2 évben), gondoltam megnéztem mit csinálnak maguktól. Az, hogy szó szerint életem legnagyobb hatású zenekarának a Radioheadnek szenteltek egy koncertet és a Pyramid Songból készült egy ilyen előadás, számomra leírhatatlan. Egész nap loopon hallgattam, amikor megtaláltam, és most is ez lesz, ahogy felidéztem.

Erről a koncertről már hallottam nem sokkal előtte, de sajnos épp annyira másban voltam zeneileg, hogy úgy döntöttem nincs kedvem menni. Azóta persze megmosolygom ezt a felelőtlen magatartást. Szénné hallgattam az összes elérhető Nonkeen lemezt és élő felvételt, hogy pótoljam ezt a hiányosságot. Habár Nils azóta már föld körüli pályára állt, ez a project mindig arra emlékeztet, hogy mennyire felszabadító mindenki számára, ha a zene játék, az előadása pedig pure fun.

Fellépőként egészen másra fókuszál az ember a koncerten: van olyan pillanat, amit örökre elraktároztál?
2015, Shigeto, Makrohang, Iamyank koncert. Akkor még egyszemélyes hadseregként próbálkoztam előadni a dolgaimat a színpadon. Exdobosként Shigeto nyilvánvalóan nagy hatással volt arra a korszakomra, ezért gyakran emlegetett emlékeim közé tartozik, hogy többször is találkozhattam vele, és még egy örökérvényű tanácsot is sikerült a pultnál kihúznom belőle. Aggódtam amiatt, hogy ha használom a Mbira (afrikai eredetű hüvelykujjal pöcögtetős hangszer) hangját, majd a hallgatók megszólnak, hogy az ő hangzását nyúlom. Erre ő azt mondta: „Neked azt mondják Shigeto, nekem azt mondják Bonobo, az emberek ilyenek, mindig keresnek valami kapcsolódási pontot. Viszont ami igazán számít az az, hogy ha úgy érzed, hogy kell ez a hang, akkor rakd bele, ha nem akkor ne”. Az már csak hab a tortán, hogy a Makrohang is velünk volt aznap este, akik abban az időszakban a kedvenc magyar zenekarom voltak. Nagy szomorúságom, hogy már nem aktívak, hirtelen felindulásból szerettem beléjük annó és határozottan olyan érzésem volt, hogy az én világomban az akkor létező legizgalmasabb magyar zenekar. Szerencsére van felvétel amihez vissza-vissza tudok kanyarodni: